2. fejezet

 Woo Shin mindig is egy unalmas alak volt. Most sem voltam feldobva a társaságától, pedig folyamatosan csipogott, mint egy gumi kacsa. Semmi humorérzék nélkül született és folyamatosan, csak a munkáról beszélt, ami kifejezetten nem érdekelt. A zenével se tudott azonosulni, csak a komolyzene érdekelte a mai zenéket meg sem hallgatta. Magát mindenki felé helyezve fényezte. Jegyességünk alatt, egyszer sem bókolt nekem, hogy is szerethettem volna bele egy ilyen emberbe? Inkább tőlem várta el a bókokat, de én nem fogom emelni az egóját, az biztos, így is már akkora, hogy majdnem eldurran a feje.
- Megvettem a közös lakásunkat. – mondta, miközben én a telefonomat nyomkodtam, még mindig a kávézóban.
- Igen? – mondtam erre is. Aztán eszembe jutott, hogy valami nincs rendben. – Várj! – emeltem fel a kezem tiltakozva. – Mit csináltál? Az eszem megáll… - csaptam az asztalra kissé. Kifújtam egy adag levegőt és próbáltam előkelő maradni. – Gratulálok hozzá, remélem jól elleszel magadban.
- Min Hae, miért tiltakozol ennyire? Hisz én vagyok a legjobb férj a számodra. Közel és távol sincs még egy ilyen jó fogás, mint én. – nevetésem betöltötte az egész helyet és nem tudtam abbahagyni.
- Eddig azt gondoltam, hogy nulla a humorérzéked, de ilyen jót még soha nem nevettem. Lehet, igazad van, csak egy valami tart vissza és tudod mi az? – néztem rá úgy, hogy egy fikarcnyi mosoly sem volt az arcomon. – Az, hogy nem szeretlek. Nekem ez elég, hogy tiltakozzak. – pattantam le a székről, és Ah Ra felé mentem.
- Figyelj. – suttogta, hogy barátom ne hallja meg. – Itt hagyta neked ezt egy szőke fiú. Azt mondta adjam át. - nyújtott át egy szalvétát, de ami rajta állt, azt nem volt időm elolvasni, mert Woo Shin már mellém ért. Betettem a táskámba. – Majd hívlak. Most megyek. – mondtam és kimentem a kávézóból. Az arcomba csapott a forróság, a levegő olyan nehéz volt, hogy szinte lihegett az ember. Felvettem a napszemüvegem és elindultam a kocsimhoz. Woo Shin elkapta a kezem, hogy megállítson. Némán néztem pár másodpercig a kezét a csuklómon, majd kicsavartam a szorításból.
- Ma nem érek rá veled randizni Woo Shin. Programom van. Majd valamelyik nap megbeszéljük a dolgokat.
- Mindig csak lerázol. – nagy sóhajjal vettem le a szemüvegem.
- Nem lerázlak, tényleg megbeszélésem lesz, és nem akarok elkésni. Nagyon szeretnék veled menni, de hív a kötelesség. –hazudtam, hogy végre békén hagyjon. Végül bólogatott és én visszatéve a napszemüvegem, tovább tipegtem az autómhoz. Beszálltam, bekötöttem magam és néztem, ahogy elsétál.
- Nagy francokat! Biztos, hogy nem költözök össze veled. A házasság meg ki van csukva.
Nagy gázzal hajtottam el mellette és hosszú autóútra indultam, hogy kitisztuljon a fejem. Végig azon gondolkodtam, hogy hogyan lépjek ki ebből a kulimászból, amibe vagyok. Tudtam, ha beadom a derekam, akkor áshatom a gödröt a jövőmnek. A nap már lemenőben volt, mikor megálltam a kávézónál. Minél kevesebb időt töltöttem otthon, annál jobb volt nekem, ezért Ah Ra lakásán múlatom az időt, s néha még itt is alszom. Felvettem a táskám az anyósülésről és eszembe jutott a szalvéta. Kivettem és kíváncsian hajtottam szét.
„ Ha szeretsz táncolni, de ha nem, akkor is látogass meg itt.”
A cím is mellékelve volt. Örülve rohantam fel barátnőm lakására és rögtön kézen is ragadtam.
- Emlékszel a szőke srácra a kávézóból? – értetlenül pislogott rám.
- Nem igazán. Nem volt időm megnézni, csak arra emlékszem, hogy szőke.
- Mindegy, reggel láttam őket táncolni, nagyon jók. Gyere velem, elmegyünk ide. –emeltem fel a szalvétát izgatottan. Beültünk az autóba és bekapcsoltam a zenét. Vidáman doboltam az ujjaimmal, ahogy a helyet kerestem, de ahol megálltunk túl közel volt, talán még gyalog is el tudtam volna menni odáig. Az épületen a „Horisont Dance” felirat állt, de ahogy bementünk egy lélek sem volt bent.
- Jó helyre jöttünk? – kérdezte, Ah Ra miközben utánam ballagott.
- Nem tudom. – néztem szét, mikor megláttam egy fiút. – Ah! – intettem neki és odaszaladtam elé. – Ne haragudj, keresek valakit. Tudsz segíteni?
- Lehet. – mosolygott és nagy barna szemeivel pislogott ránk.
- A nevét nem tudom, de tőlem magasabb, bár magas sarkúban szerintem egyforma magasak lehetünk. Szőke haja van, nagy barna szeme és olyan nagyon szép a mosolya. – hadartam el, de teljesen hülyének néztek.
- Ez milyen leírás volt? – nevetett Ah Ra.
- Tudsz jobbat? Nem tudom a nevét. – grimaszoltam felé.
- Szerintem engem keres. – intett egy fiú tőlünk pár méterről és lazán odasétált.
- Nem, nem téged kereslek. – pislogtam rá. –Mióta vagy szőke? – néztem barna tincseire.
- Fejben az vagyok. – viccelődött és nem tudtam eltakarni a mosolyomat. – Szerintem Tae Yang-ot keresitek. – válaszolt végül. – In Seong, menj nyugodtan, majd én bekísérem őket.
- Köszönöm a segítséget. – hajtottam le a fejem előtte és a fiú után mentem.
- A nevem Lee Jae Yoon. Hogy tévedtetek erre?
- Reggel láttalak titeket táncolni. – időközben beugrott, hogy Ő is ott volt a téren.
- Ah! – bólogatott és benyitott egy terembe, ahol dübörgött a zene. Tae Yang, mint kiderült a neve ott táncolt, olyan energiával, amihez foghatót még nem láttam. Szinte rögtön meglátott a tükörből és a távirányítóval kikapcsolta a zenét. Elém futott, azzal a kábító mosollyal az arcán. Régóta táncolhatott, kissé kifulladva állt meg előttem.
- Eljöttél? – mosolygott.
- Wow! Tényleg szép a mosolya. – emelte szájához a kezét Ah Ra,miközben végigmérte a fiút. Tae Yang kissé elpirulva vigyorgott.
- Szerettek táncolni? – kérdezte, míg én aprót bólintottam.
- Én is szeretek. – jelentkezett Ah Ra kicsivel több lelkesedéssel, mint kellett volna.
- Te? – néztem rá. – Két bal lábad van, tényleg táncolni akarsz? – nevettem, de Ő csak fintorgott rám. – Miből gondoltad, hogy szeretek táncolni? – hajtott a kíváncsiság, hogy miért pont engem hívott ide.
- Hmm. Igazság szerint, a lábaid… - hagyta nyitva a mondatot, majd folytatta: - Szépek a lábaid. – nézett le rájuk, ahogy én is zavaromban. – Azt gondoltam, vagy táncolsz, vagy sportolsz valamit.
- Szeretek futni. – válaszoltam végül.
- De gondolom nem ebben. – mutatott a cipőimre.
- Ebben futni, táncolni, sétálni… Bármit meg tudok csinálni. – húztam mosolyra a számat.
- Cipő mániás. – suttogta előre hajolva a barátnőm.
- Ahh! –bólogatott előttünk a két fiú, de szerintem fogalmuk nem volt a női cipőkről. Természetesen ezt meg is értettem, furcsa lett volna, ha igen.
- Szóval. Szükségem van egy lányra a koreográfiához. Nincs kedved velünk együtt gyakorolni? Persze, nem akarom erőltetni, csak gondoltam megpróbálom.
- Veletek? – néztem körbe, de csak Jae Yoon volt bent.
- A csoportunk kilenctagú velem együtt.
- Miért is ne. De csak munka után tudok jönni.
- Mit dolgozol? – kérdezett rá Jae Yoon.
- Ő a főnököm. A Silk kávézólánc örököse.
- Köszi Ah Ra. Igazán figyelmes vagy, hogy válaszolsz helyettem. –Pont ezt nem akartam elmondani nekik, de már teljesen mindegy, mert felspannolt barátnőm kikotyogta. Társaságunk férfi tagjainak arcán meglepettség suhant végig, de nem szóltak semmit. Mit is lehet erre mondani? „Tényleg? Gazdag vagy, akkor felejtsük el az egészet.” Nem akartam elfelejteni, mert nagyon is érdekelt ez az ajánlat. Egy újabb szabad tér, amit nem engednék ki a kezemből.
- Nekem jó, ha munka után próbálunk. Megadom a számom és majd hívj, ha végzel. – vette elő a mobilját és kérdőn rám nézett. Elkezdtem neki mondani a mobil számom és már meg is szólalt a készülék. – Min Hae a neved igaz? – sandított fel rám szőke tincsei mögül.
- Ah, be sem mutatkoztam rendesen. – haraptam a számba zavaromban, teljesen kiment a fejemből a bemutatkozás. – Lee Min Hae vagyok Ő pedig Shin Ah Ra, - kezet nyújtottam  felé.
- Örülök a találkozásnak az én nevem Yoo Tae Yang. – mosolya még mindig olyan volt, mint egy száz wattos villanykörte.  – Megmutathatom, hogy miről van szó? El tudjuk kezdeni a gyakorlást? Ráérsz?
- Nem sietek sehova. – vigyorodtam el, de Tae Yang már fel is kapta a laptopját és leült a fal mellé, aztán felpattant és a fülét vakargatva nézett körbe.
- Ne haragudjatok, nincs egy szék sem itt, de rögtön hozok. – sietett volna el, de akkorra már leültem. Utáltam, ha úgy akartak kezelni, mintha más ember lennék.
- Nagyon jó nekünk a földön. – néztem fel rá, mire habozva, de végül leült és már nem éreztem magam kellemetlenül.
- Szóval. – kezdett el pötyögni. – Erről lenne szó. – fordította elénk a laptopot. Elkezdtük nézni. Jól ismertem a dalt és a tánc sem volt már új, de kissé vörös lett az arcom, ha arra gondoltam, hogy ezt vele kell csinálnom. Tae Yang arcán sejtelmes vigyor ült, ahogy az arcunkat nézte. Mindent kiolvasott belőlünk. Megnyalta a szája sarkát.
- Ne aggódj, ez nem olyan vészes, mint ahogy gondolod. – mondta végül. Ahogy meg akartam szólalni egy csapat fiú esett be az ajtón hangosan ordibálva. Tae Yang felpattant és odament az egyik fiúhoz.
- Megmutatjuk, hogy nem olyan vészes ez. In Seong-al már gyakoroltuk. – hangosan nevetni akartam, de visszafojtottam. Kissé viccesnek tartottam, hogy két fiú táncol egy olyan koreográfiát, amit kifejezetten nő és férfi párosnak alkottak meg. – Fiúk, Ő itt Min Hae és Ah Ra. Min Hae most fog csatlakozni a projekthez… Vagyis, nagyon remélem. – mondta végül bizonytalanul, mert nem tudta, hogy végül belemegyek-e a dologba.
- Sziasztok. Remélem jól fogunk szórakozni. – Sorban bemutatkoztak, nagy vigyorral a képükön. Tae Yang elindította a zenét és táncolni kezdtek. In Seong úgy mozgott, mintha tényleg nőből lenne. Inkább vicces volt, mint szexis. Tae Yang ellenben igazi férfiként mozgott, ami el is ragadta a figyelmemet. A többiek is nagyon jól táncoltak, de valahogy az Ő energiája, más volt. A végén In Seong két tenyere közé vette Tae Yang arcát és csücsörített felé. Hiába próbálta magától eltolni, csak húzta a fejét. Végül elengedte. Nagy nevetésben törtem ki. Nagyon aranyosak voltak és viccesek.
- Bajban lettél volna, ha azok az ajkak elkapnak. – jegyeztem meg, de csak elhúzta a száját, ahogy belegondolt.
- Megpróbálod?
- Hmm… - bátortalankodtam, s ezt látták is rajtam.
- Szégyenlős Hyung. –szólt Cha Ni.
- Akkor menjetek ki és hagy próbáljunk együtt. Igyatok meg egy kávét vagy valamit. - kérte őket, és senki nem ellenkezett.
- Jössz? – nézett Jae Yoon Ah Ra-ra. Nem kellett kétszer mondania neki, már pattant is fel és szaladt velük. Tae Yang és én többször is átnéztük a videót, közben érthetően magyarázott és mutatta az egész koreográfiát. Rengeteget nevettem rajta, s  kissé felszabadultam, ahhoz, hogy felálljak és megpróbáljak vele táncolni. Ő már teljesen tudta az egészet, de csak a refrént részt próbáltuk először. Mikor hozzámért, kissé megugrottam.Ő nem volt zavarban, vagy ha volt is, nem mutatta.
- Nem bántalak. – jegyezte meg. – Tudom, hogy furcsa és kényelmetlen, míg össze nem szokunk, de nem lehetne, hogy eljátsszuk, hogy szerelmesek vagyunk?
- Nem voltam még szerelmes. – jegyeztem meg kurtán. Felhúzta a szemöldökét, de épp, hogy egy pillanatra.
- A kávézóban a pasi, nem a barátod volt?
- A vőlegényem... – láttam az arcán, ahogy teljesen ledöbben. – A szüleim választották nekem. Bele vagyok kényszerítve, de nem szeretem. – vallottam be őszintén.
- Nem lehet könnyű…
Nem válaszoltam, de az arcom azt hiszem mindent elárult. Bántam, hogy kinyitottam a szám, de hát valahogy mindig így járok és már meg sem lepődöm magamon. Nem beszéltünk tovább erről, kényelmetlen volt. Próbáltam feloldódni tánc közben, de az egész helyzet új volt nekem és szokatlan. Ehhez több időre volt szükségem.

1 fejezet

A nyár tombolt az országban. A sarki kisbolt tulajdonosa vizes törölközővel hűtötte a tarkóját, ahogy elhaladtam mellette a légkondicionált autómmal. A forgalom most sem volt kisebb, mint bármelyik hétfői, vagy más hétköznapi napon. A zene átjárta az egész autót és próbáltam nem arra gondolni, hogy dolgozni kell mennem. Fáradt voltam, aludni szerettem volna, de szinte minden nap kötelezően be kell mennem. Ez lehet másnak természetes, nekem is az lenne, ha nem utálnám a papírmunkát. A szüleim, egy multinacionális cég tulajdonosai, számos országban van kávézónk, mely a Silk nevet viseli. Sosem értettem, hogy jutott eszükbe ez a név, de volt egy sejtésem, hogy anyu találta ki az egészet, Ő ugyanis boltkóros. Úgy kell elképzelni, mint a lányokat egy idol csapat koncertjén, csak Ő ezt az üzlet közepén csinálja. Néha elkísértem én is, de inkább zavarba ejtő, mint szórakoztató vele vásárolni.
Természetesen ma sem lehetett parkolni a cégnél, így a tér másik oldalán álltam le. Már reggel morogtam magamban. Feltűnően sok ember csoportosult egy nagy kupacba, műsor volt, vagy valami ilyesmi, de a jó zene és a kíváncsiságom odavezetett. Nem láttam semmit, hiába nyújtottam a nyakam, ezért belevetettem magam a tömegbe, hogy előre kússzak. Pár fiú táncolt a tér kellős közepén, s elég jól is csinálták. A tömeg tapsolni kezdett, mosolyogva én is beszálltam. Forró táncuktól, csak még melegebb lett ez a nap, de ők nem bánták, csak meg akarták mutatni, hogy mit tudnak. Amikor az emberek oszolni kezdtek én is elindultam, de egy hibás járda közepén hagytam a cipőmet és még meg is botlottam, mely következtében a földön ültem. Inkább fel sem néztem, nem akartam tudni hányan nevetnek rajtam, vagy mutogatnak ujjal.
- Jól vagy? – hajolt felém egy szőke hajú fiú kezében a cipőmmel. Mosolya olyan volt, mint mikor az éjszakát beragyogja a hajnali napfény. Ezer sugárral világította be a teret. A kezét nyújtotta. Zavaromban, csak pislogtam rá, de csak még szélesebben mosolygott. Elfogadtam a kezét és a cipőmet, ahogy felálltam.
- Köszönöm. – hajoltam meg kissé, majd magamra rángattam égszínkék tűsarkúmat. Újra meghajoltam és elsétáltam mellette. Nem bírtam megállni, hogy ne nézzek vissza. Zsebre dugott kézzel állt és a többi fiúval beszélt. Még egy pillanatra összeakadt a tekintetünk, s újra láthattam a mosolyát. Inkább előre néztem, nehogy újra padlót fogjak, s bementem a forgó ajtón. Az alkalmazottak meghajlással üdvözöltek, viszonoztam, s megnyomtam a lifthívó gombját. Felmentem és bevágódtam az irodámba. Woo Shin fordult ki a székkel az íróasztalom mögül. Ilyen pechet, hogy pont őt kell meglátnom először.
- Mit keresel itt? – tettem le az asztalra a táskám, s legszívesebben kirugdostam volna a székemből. Csípőre vágtam a kezem és csak néztem rá kérdőn. – Sokáig akarod melegíteni a helyem? Nem mintha nem lennék hálás érte, de nem kellene menned?
- Jaj, most miért vagy ilyen ellenséges a vőlegényeddel? De pont ezért szeretlek.
- Hah! – fakadt ki belőlem rosszindulatúan.

„ Szeretsz te a francokat… Azt a helyet szereted, ahol most ülsz.”
 
- Most mi a baj? – nézett fel rám két kezét összekulcsolva. Inkább nem mondtam semmit, csak megráztam a fejem. Nem akartam vele foglalkozni, utáltam, apa választotta ki nekem öt fennhéjázó társa közül. A vak randik végeláthatatlannak tűntek akkoriban. Örültem is, hogy vége, de hogy pont ezt a díszfaszt választotta ki, azt már nem tudtam lenyelni. Mit tesz egy jó kislány? Helyesel és vigyorogva rábólint minden ötletükre. Nem tudtam ezt a dolgot irányítani, csak hűvös és ellenséges maradtam udvarlómmal, hogy még eszébe se jusson hozzám közeledni, de Ő olyan, mint a tapéta, levakarhatatlan… A pozícióért mindent. Utáltam a számító embereket és ez egy év jegyesség után se változott meg. Mindig is lázadtam a szüleim döntése ellen, mert egyáltalán nem abba az irányba tereltek, amerre én szerettem volna menni.
- Délután majd hívlak, hogy együtt vacsorázzunk. Meg kellene beszélnünk az esküvői előkészületeket.
- mászott ki a székemből, én meg rögtön leültem, még eszébe se jusson visszahuppanni.
- Mondtam már, hogy nem megyek hozzád. Nem érdekel, mit mondanak a szüleim. – vigyorogtam rá, mint a vadalma.
- Muszáj lesz. Már mindent eldöntöttünk.
- De jó nektek. – nyugtáztam és közben nyálazni kezdtem a papírjaimat. Ők már mindent eldöntöttek az én életem felett? Marha jó… Nem is tudom, hogy sírjak vagy nevessek az egészen, de azt hiszem a kettő között maradtam, ahogy keserves hahotázásba kezdtem.
- Vicces, hogy azt hiszed, hogy mindent irányíthatsz. Nem vagyok az a fajta ember, akit elnyomhatsz, most pedig menj szépen vissza a helyedre, a rajongóid már várnak az irodád előtt.
Aljas mosoly ült az arcán, ahogy kiment. Nem is értettem, hogy miért akar elvenni feleségül. Vagyis azt jól tudtam, hogy miért, de nekem milyen életem lenne egy ilyen mocsok mellett? Nem akartam még belegondolni sem.
Kopogott a titkárnőm.
- Kisasszony az édesapja hívatja.

„ Mi vagyok én kutya?” 

Nagyot sóhajtottam és már indultam is az irodába. A lábaim remegtek az ajtó előtt. Apám rémisztő ember volt, nagy hatalommal és befolyással. Azért érte mindezt el, mert volt benne elég karizma mindenhez. Nekem csak szám van, de az jó nagy. Néha meg is bánom, hogy kinyitom. Gazdag Úri hölgy? Hol? Biztos, hogy nem én vagyok az, de fő a látszat nem igaz?
- Min Hae! – csendült fel dörmögő hangja, s még a fejemben is visszhangzott, ahogy kimondta a nevem. – Mi ez a ruha rajtad megint?
- Ez? – néztem le magamra. Farmer volt rajtam egy fehér blúzzal. – Farmer?- sandítottam fel rá kérdőn.
- Te vagy ennek a vállalatnak az örököse. Ez a ruha ki van szakadva. – mutatott a nadrágomra.
- Ez a divat. – nyafogtam.
- Ez nem divat. Ha megint meglátom rajtad, letépem a térdénél fogva.
- Apa! Én ilyen vagyok. Muszáj még ebbe is beleszólnod? Nem lehetne, hogy ezt ne te irányítsd? Amúgy is azért vettem fel ezt a blúzt meg a magas sarkú cipőt hozzá, hogy nőies legyen.
- Ez botrányos, nem nőies.
- Nem akarok és nem is fogok kis kosztümben flangálni. – mondtam idegesebben.
- Hah! – emelkedett meg kissé a karosszékből. – Ne feleselj. Tönkreteszed az életemet. Miért nem tudsz olyan lenni, mint Min Hyuk?
- Bár egy burkon osztoztunk, de sajnos én lettem a selejt. – válaszoltam, mire belépett az ajtón az említett iker bátyám.
- Megint veszekedtek? – kérdezte, miközben egy adag aktát rakott le apa elé az asztalra.
- Nézz rajta végig. – mutatott rám.
- Mi a baj vele?
- Így kell kinéznie egy üzletasszonynak? – Még Min Hyuk is a markába nevetett ezen a mondaton. Én, mint üzletasszony. Nem épp a legmegfelelőbb jelző rám. Alig bírtam lenyomni a torkomon a hangos hahotázást. Megköszörültem a torkom és segítségért kiáltva néztem a bátyámra.
- Szerintem csinos. – mondta végül, én meg büszkén apámra sandítottam.
- Menj dolgozni. – legyintett, én meg már kint is voltam az ajtón. Visszaültem a helyemre és ugyanúgy unatkoztam, mint minden nap. Átlapoztam a nemzetközi bevételek és fejlesztések listáját, megírtam pár javaslatot és alig vártam, hogy beüljek az autómba és elhagyjam a terepet. Már így is bővel bent töltöttem cirka hat órát, ami számomra rekordnak számított. Nem pont ezt álmodtam meg magamnak és még mindig hittem benne, hogy meg tudom változtatni a sorsom, hiszen még csak huszonhárom éves vagyok. Soha nem késő. A legjobb barátnőmhöz tartottam, aki az egyik kávézónk felett lakik és ott is dolgozik. Gyerekkorunk óta barátok vagyunk, nem számított a társadalmi különbség, mert soha nem szerettem a hozzám hasonló embereket. A legtöbb sznob, felvágós ember, akiknek nincsenek álmaik, mert pénzen vesznek maguknak párat. Én is lehetnék ilyen, de azt hiszem túlságosan a nagymamámra ütöttem, aki szintén távol tartotta magát az ilyen társaságoktól. A szüleim igazi kékvérűek lettek, elfelejtve honnan is indultak. Ezt a példát látva nem akartam elkényeztetett gyerek lenni, ahogy azt sem, hogy mások korlátozzák a lelki szabadságom. Utóbbi nem sikerült sajnos. Egy örök pecsét van a homlokomon, amit bárhogy dörzsölök, nem kopik le.
Napszemüvegem levéve léptem be a kávézóba és a pultra hajoltam.
- Egy whiskyt kérek. – néztem Ah Ra nevű barátnőmre, aki látta rajtam, hogy egy újabb nyűgös napot élek át.
- Főnök, eltévesztette az ajtót, az egy utcával lentebb van, ahová ön szeretne menni. – nevetett.
- Akkor egy habos kávét két cukorral.
- Nem lesz ez sok? Még a végén becsípsz. – mosolygott, miközben megtöltötte a kávégépet. – Mi történt?
- Ne is mond. – ültem le az egyik kis bárszékre a pult végében és a falnak vetettem a hátam. –Apa már megint hozza a formáját.
- Mi baja volt veled?
- Nézz rám. – pattantam fel. – Most ez a ruha botrányos? Mert szerinte igen és le fogja rólam tépni.
- Akkor szép tangát vegyél alá. – nevetett.
- Nem vicces. – ültem le újra és a falnak döntöttem a fejem. – Azért vettem fel hozzá tűsarkút.
- Min, te mindig magas sarkúban járkálsz. Mániákus gyűjtő vagy. – tette elém a kávémat és be kellett látnom, hogy igaza volt, ez volt az egyetlen rögeszmém, amitől nem tudtam szabadulni. – Idd meg a kávéd, nekem hátra kell mennem. Addig vedd fel a telefonod, mert csörög.
- Tudom, Woo Shin akar velem találkozni, de nincs kedvem vele foglalkozni. Reggel őt láttam meg először, azóta hányingerem van.
- Uh, ennyire utálod? – húzta fel a szemöldökét. Mit mondhattam volna, csak vállat rántottam, mert egyre jobban utáltam még a gondolatot is, hogy lekössem magam mellé. Keresztbe tettem a lábam és a falnak vetettem a hátam. A telefonomon böngésztem a különböző idol csapatok között. Unalmas napjaimat mindig feldobják. Mivel imádtam a zenét, így ez volt az egyetlen menekülési útvonalam az amúgy unalmasan, kusza életemből. Idiótán vigyorogtam ide-oda forogva a székemen. Valami érzés folytán felnéztem a telefonomból, mintha arról akarnék megbizonyosodni, hogy valaki látja-e egyszemélyes cirkuszomat. A reggeli szőke hajú fiú ült velem szemben a hely másik végében és az asztalra könyökölve vigyorgott rám. Először csak néztem rá, de én is viszonoztam mosolyát, majd újra a telefonomnak szenteltem magam.
- Szia. Leülhetek? – állt meg mellettem.
- Szia. Persze. – mutattam a kezemmel, hogy foglaljon helyet a mellettem lévő széken. Kissé zavarban volt, de nagyon aranyos, ahogy az alsó ajkát harapdálta zavarában.
- Köszönöm, hogy reggel segítettél. – törtem meg a csendet.
- Jól van a lábad? – nézett le rájuk, míg én csak köröztem egyet, kettőt a bokámmal.
- Kutya baja. – mosolyogtam rá, míg Ő csak bólogatott és még mindig nem találta a szavakat. – Meghívhatlak valamire hálám jeléül?
- Mennem kell vissza. –mutatott a háta mögé. - Beválthatnám máskor a meghívást?
- Miért is ne. – rántottam vállat, s már meg is szólítottak.
- Min Hae? – állt meg mellettem Woo Shin. Nem akartam magam leégetni, ezért rugalmasan kezeltem a dolgokat, de legszívesebben kifutottam volna az utcára, egyedül a mellettem ülő fiú tartott vissza. Woo Shin kérdőn nézett a fiúra.
- Ah, Ő… - a nevét nem tudtam, de nem akartam rákérdezni, így csak folytattam. – Reggel elestem és felsegített, ezért meghívtam valamire, hogy megköszönjem.
- Látom elfoglalt vagy, majd máskor megköszönöd. – állt fel és elindult a barátaihoz.
- Mit keresel itt? – szűrtem ki a fogaim között apró mosolyt erőltetve az arcomra.
- Mondtam, hogy együtt fogunk vacsorázni.
- Délután háromkor? – helyet foglalt velem szemben és belekortyolt az érintetlen kávémba.
- Nem zavar, hogy az az enyém? –pillanatok alatt játszódott le a fejemben, ahogy felpöccintem a poharat kiverve a fogát és összepiszkolva makulátlan öltözékét. Ez már nekem is gonosz volt, így csak visszafojtott nevetésemet elrejtve fordultam kissé a fal felé. Jól szórakoztam, de ahogy visszanéztem nyoma sem volt mosolynak az arcomon. Én, a csupa komolyság. Bementem a pult mögé és kiszolgáltam magam, mivel elvették az italomat. Visszaültem, de a felét se hallottam, amit vőlegényem motyogott, csak mindenre azt válaszoltam, hogy „igen”. Végül is mindig ezt akarta hallani. Felőlem…

I can't live without you BEVEZETŐ

I CAN'T LIVE WITHOUT YOU

Lee Min Hae egy befolyásos cég egyetlen lánya, ebből adódóan az ember azt gondolná, hogy mindene megvan, de ez korán sincs így. Ő egy igazi lázadó, mégis túl erősen tartják a családi láncok és a megfelelni vágyás. Sokszor kerül vitába apjával, aki vasmarokban tartja, mégis Min Hae próbál független maradni, de a családi köteléket nehezen engedi el. Minden próbálkozása ellenére sem tud szabadulni és nem tudja az életét irányítani.  Egy találkozás az egész életét megváltoztathatná, de hogy mi lesz vele, megtudhatod, ha velem tartasz. :)