Befejező fejezet

A munka végére megnyugodtam és megbeszéltem Jun-al, hogy beülünk vacsorázni valahová. Feltépett sebeim több sebből véreztek, de próbáltam megállítani az érzéseimet, nem azokra koncentrálva. Minden jó ötletnek tűnt, csak ne maradjak egyedül a gondolataimmal. Gondosan bezártunk és gyalog indultunk útnak egy közeli kifőzdébe.
- Min Hae… - szóltak utánam, majd megfordulva a szívem újra ki akart ugrani a helyéről. Tae Yang várt rám a falnak dőlve. Úgy tettem, mintha nem hallottam volna és elfordulva tovább akartam menni, de elkapta a kezem. Érintése áramütésként suhant végig a testemen, így gyorsan kikaptam a kezem a szorításából. – Min Hae, kérlek…
- Noona, megvárlak a megbeszélt helyen. A szokásosat rendelem. – futóléptekben hagyott magunkra munkatársam, hiába próbáltam utána szólni, már nagyon messze járt. Nem akartam egyedül maradni Tae Yang-al és vadul zakatoló szívemmel.
- Ő az új rajongód? – hangjában kellő mennyiségű szarkazmus érződött.
- Nem kell erre válaszolnom, hisz nem tartozok neked semmivel. – sóhajtottam lehunyt szemmel. – Mit akarsz Tae Yang?
- Én csak… - dadogta a szájába harapva zavartan. Ismertem ezt az oldalát, ilyenkor nem találja a szavakat, vagy nem meri kimondani.
- Sajnálod? – mondtam ki gondolatait végül. – Mit? Azt, hogy hazudtál nekem vagy azt, hogy kihasználtál?
- Nem használtalak ki Min Hae.
- Összetörted a szívem Tae Yang! – emeltem fel a hangom, majd a fejemet fogtam, amiért kimondtam ezt a mondatot. – Nincs már mit mondanom neked, hisz férjhez mentem. Boldog vagyok, remélem, hogy te is. – fordítottam neki hátat.
- Tudom, hogy nem mentél férjhez, különben sosem dolgoznál egy kávézóban. – ökölbe szorítottam a kezem és a szemeim is erősen szorítottam, majd hirtelen megfordultam:
- Igen, nem mentem férjhez, mondtam, hogy megcsinálom, hogy tarts ki, mert szabad leszek. Mindent érted csináltam, de félreismertelek. Sose gondoltam volna, hogy ennyire megbántasz majd. Igen, Jun… - mutattam a hátam mögé az említettre. – Ő udvarol nekem, virágot hoz, kedveskedik és romantikus, mégsem tudok benne megbízni miattad. – száját nyitva próbálta elmondani, mennyire sajnálja. – Ne mond, hogy sajnálod, mert úgyse hiszem el. Csak azért vártál itt cirka négy órát, hogy ezt elmond? Felesleges volt.
- Ennyire utálsz? – nézett szomorú szemekkel rám.
- Nem utállak Tae Yang, sose tudnálak utálni, mert a szívem egy része ott maradt nálad két hónappal ezelőtt, de ez nem jelenti azt, hogy szeretlek. Továbbléptem. – a nyár végi zápor ránk zúdította súlyos esőcseppjeit. Csak álltunk az esőben, arra a napra gondolva, mikor először találkoztunk. Nem tudtam eldönteni, hogy a sors, vagy a balsors vezette hozzám. Ennek az esőnek örültem, hisz cseppjei elvegyültek a könnyeimmel, eltakarva bánatomat. Letagadva az összes könnyemet hagytam magára, s egyenesen hazamentem. Zokogásom nem akart szűnni. Úgy éreztem két hónap után is, hogy nem tudok nélküle élni. Felmentem a szobámba és egy óra alatt sikerült úgy megnyugodnom, hogy úgy éreztem, minden rendben van. Becsaptam magam, de még így is jobb volt, mint örökké csak sírni. A telefonomat bámultam és a régi képeket néztem, amiket azalatt a kis idő alatt készítettünk, míg velük voltam. Szabad voltam, bár még soha nem voltam ennyire leláncolva érzelmileg. Elnyúltam az ágyon és a csend most sokkal fájdalmasabb volt, mint bármikor: Elköltöztem otthonról a saját lakásomba, de párszor már eszembe jutott, hogy lehet rosszul tettem.
  A csendet most az ajtóm nyitása zavarta meg. Nem is foglalkoztam azzal, hogy ki jött, ugyanis csak két ember tudta a kódot. A bátyám, és Ah Ra. Utóbbi jelent meg az emeleti szobámban.
- Szia. Hogy vagy? – dugta be a fejét az ajtómon.
- Voltam már jobban is. – ültem fel a hajamba túrva.
- Beszéltél Tae Yang-al? –ült le mellém.
- Ühm… - hümmögtem egyet válaszként, míg barátnőm csak a fejét rázta.
- Még mindig nagyon szereted. – olvasta ki az arcomból az érzéseimet. – Akkor, miért nem mondod el neki? Ő is szeret…
- Kizárt! – csattantam fel mérgesen. – Nem fogom hagyni, hogy kihasználjon újra. Gyenge vagyok miatta.
- Min Hae, nem kell erősnek lenned. Már megnyerted a harcot. Ne légy ennyire makacs. Annyira ugyanolyanok vagytok ti ketten. – nevette el magát. – Elmondtam neki mindent Min Hae.
- Mi? – visítottam felpattanva az ágyról. Nem tudtam, hogy megfojtsam, vagy csak szimplán rugdossam meg szeretetből.
- Csak nézz ki az ablakon. – tolt az üveghez és elhúzta, hogy lenézhessek. Ott álltak mind a kilencen, a földön gyertyákat gyújtottak és Tae Yang egy gitárral és egy szál virággal a kezében nézett fel rám.
- Mit csináltok ti ott lent? – kiabáltam le.
- Gyere le Noona. – kiabálta fel Hwi Young, de Ah Ra már húzott is lefelé egyenesen a kapu elé. Tae Yang idegesen vigyorgott a többiekre hátra, akik kezükkel legyezve haladásra buzdították. A gitártokba tette a virágot, megköszörülte a torkát és pengetni kezdte a gitárt. Soha nem láttam még olyan zavarban, mint akkor, ahogy énekelni kezdett. A hangja remegett az izgalomtól, de hamar belejött és a szemembe nézve énekelte el az érzéseit. Arra kért, bocsássak meg neki, mert nagyon szeret, szemeimbe könnyet csalva ezzel. Figyelmesen hallgattam, amit énekel, míg a többiek ringatóztak a dallamra a háta mögött és megfordították a táblát a kezükben, amire a „Szeretlek” felirat volt felírva. A dal végén csak álltam ott, egy szó sem jött ki a torkomon. Nem tudtam, hogy előre lépjek, vagy hátra.
- A mi részünknek ezzel vége. Megnézzük a házat. – indult előre Ro Woon, majd a többiek is követték, egyedül hagyva minket. Felvette azt az árván hagyott vörös rózsát és némán nézett rám. Mindketten kerestük a megfelelő szavakat, de nem találtuk. Végül megszólalt:
- Nem tudom, hányszor mondjam el, hogy mennyire sajnálom, amit mondtam, de hidd el kérlek, még soha senki iránt nem éreztem ilyet. Nem tudtam feldolgozni, hogy elveszítettelek. Nem akartam végignézni, ahogy máshoz mész feleségül. Nem tudtam szembenézni az apáddal, mert attól féltem, hogy sokkal rosszabb lesz. Megláttam az összetört autódat aznap és minden bátorságom elszállt. Tudom, hogy gyáva dolog volt tőlem, de nem tudtam, hogy mit tehettem volna. Azt láttam a legjobbnak, ha megutálsz, de nem tudok ezzel a gondolattal élni. Nem akartam, hogy utálj, mégis egész jól elszúrtam. Annyi mindenről fogalmam sem volt. Kérlek, ne haragudj! – lépett felém két lépést én meg egyet hátra. Ahogy felfedezte mozdulatomat, megtorpant. Hirtelen zúdította rám az érzéseit, amivel nem tudtam mit kezdeni. Keze élettelenül lógott az oldalán, nagyon elveszettnek tűnt, ahogy azt az egy szál virágot szorongatta.
- Miért nem tudtál hinni bennem? Összetörted a szívem, azokkal a szavakkal. Elhittem, hogy csak kihasználtál és sosem szerettél. Ebben a hitben élek két hónapja Tae Yang.
- Én meg abban a hitben éltem, hogy más felesége vagy, de mikor a cipőid kopogását meghallottam a kávézóban, hátranéztem, majd felpattantam, de te észre sem vettél, hogy ott vagyok. Végighallgattam a kigyúrt gyerekkel folytatott beszélgetésedet és olyan szomorú lettem, de mikor felkötötted a kötényed, rájöttem, hogy nem mentél férjhez, mert akkor soha nem engedné az a bunkó, hogy kávézóban dolgozz. Gyűrű nem volt az ujjadon, hiába mondtad, hogy férjnél vagy, új reményt kaptam és nem tudtam hazamenni, ezért vártam rád négy órán keresztül, mert tudtam, hogy úgyse állnál velem szóba, ha visszamennék a kávézóba.  – elmosolyodtam.
- Féltékeny vagy Jun-ra?- vigyorogtam rá.
- Nem csak rá, mindenkire, aki megközelít egy méteren belül. – hadarta aranyosan, majd mélyen a szemembe nézett:
- Nem tudok nélküled élni Min Hae… - először félve tette meg felém a lépést, attól tartva, hogy úgy fogok reagálni, mint az imént. De ahogy látta, hogy kezeimet tördelve állok egy helyben, odafutott hozzám és az ajkaimra tapadt. Hosszú csók volt, amiben újra fellángolt kettőnk között a szerelem tüze.  Megkönnyebbülve sóhajtottam az ölelésében, majd átnyújtotta a rózsát.
- Köszönöm. – öleltem át a nyakát újra. – Megvicceljük a többieket? – bólintására, az ajtóig vezettem. – Várj itt és két perc múlva gyere be. – adtam neki puszit, majd a rózsámat is a kezébe nyomtam. Bementem bánatosan a nappaliba, s minden szem rám szegeződött.
- Hol van Tae Yang? – futott elém Hwi Young.
- Elment… - súgtam megjátszva magam.
- Noona! Te nem láttad, mennyit sírt, a könnyeiből haltenyészetet lehetett volna nyitni. Miért nem tudsz neki megbocsátani? Nem bírom nézni, ahogy szenved miattad.  – nem tudtam tovább megjátszani magam, csak vigyorogtam, míg Tae Yang be nem lépett, egyenesen barátjához, akit átölelve nyugtatott meg.
- Nagyon jó barát vagy Hwi Young. – mondtam neki, miközben átöleltem Tae Yang derekát hátulról. Mindenki nagyot sóhajtott. – Izgultatok értünk?
- Nagyon! – kiabálták.
- Minden rendben. Ugye? – néztem barátomra, aki kissé bólintva hátranézett, így tudtam neki adni egy gyors puszit.

Reggel Tae Yang mellett ébredtem, úgy érezve, hogy minden rendben és innen már csak jó dolgok várnak ránk. A konyhába mentem, egy csésze kávéért és bevittem a mélyen alvó fiúnak. Ahogy megérezte az illatát mocorogni kezdett, kinyitotta a szemét és rám mosolygott.
- Jó reggelt. – ült fel kómásan. – Ha megittam elmennék zuhanyozni. Nem bánod? – megráztam a fejem és kihúztam az ágyból. Lomhán lépkedett el a fürdőig, majd hallottam, ahogy pár perc múlva megengedi a vizet.
  Kiszaladtam a bögrével a konyhába, s azt terveztem, hogy csatlakozok hozzá, de nyitódott az ajtó. Megálltam a fürdőszoba ajtóban, s vártam, hogy belépjen vendégem.
- Oppa? – léptem el az ajtóból ijedten.
- Jó reggelt. Apa meg akarta nézni a lakást, így megálltunk, mielőtt bemennénk a céghez. – jelent meg mögötte apám. A babszem a fenekembe ragadt, fogalmam nem volt, hogy mi lesz a következő pár percben, ha meglátja Tae Yang-ot. Imádkoztam, hogy ne jöjjön ki.
- Vendéged van? – kérdezte apám a zuhany hangját hallgatva.
- Ahh… - vakartam meg a tarkómat. – Csak Ah Ra itt aludt. – hazudtam.
- Értem… - mondta dörmögő hangon. Apa szétnézett a lakásban, míg én jelbeszéddel mutogattam a bátyámnak, hogy vigye innen felmenőnket, mert nem Ah Ra van a fürdőben.
- Apa, mehetünk? El fogunk késni a munkából. – esett le bátyámnak, s karon fogta apát.
- Én vagyok a főnök, akkor megyek be, amikor én akarok. – húzta ki a karját, s Tae Yang pedig kilépett az ajtón. Lefőttem, mint a kávé, ahogy apám ránézett vizes hajú barátomra.
- Üdvözlöm Ah Ra- si. – bólogatott csípőre tett kézzel. Tae Yang nem tudott elmenekülni apám elől, és sajnos én sem.
- Apa… - kezdtem volna, de feltartotta a kezét csendre intve.
- Üdvözlöm! Yoo Tae Yang vagyok. – hajolt mélyet, hangja kissé katonás lett, amin majdnem elnevettem magam, de inkább visszafojtottam.
- Ezért költöztél el? – nézett rám apám, míg én vadul ráztam a fejem.
- Az nem úgy van apa. Ez nem az, aminek látszik. – futottam mellé, nyomomban Tae Yang-al.
- Üdvözlöm. – nyújtott kezet barátom. Apám egy pillanatig nézte a kezét, majd kezet fogtak. Kissé megkönnyebbülve mosolyogtam, de nagyon zavarban voltunk.
- Egy kérdésem van! – mondta még mindig Tae Yang kezét szorítva. – Szereted a lányom, vagy csak szórakozol?
- Nem szórakozom Uram! Szeretem a lányát. – válaszolta.
- Reméltem, hogy ezt válaszolod. – fordult meg és elindult a kijárat felé, de visszafordult. – Min Hae, az Ő szemében legalább látom, hogy őszinte. – mutatott Tae Yang-ra. - Csak ezért fogadom el, s mert tudom, hogy te is szereted. Mutasd be édesanyádnak is, este várlak benneteket vacsorára. Ne késsetek el. – lépett ki az ajtón. A levegő egyszerre szakadt fel belőlünk.
- Ijesztő… - jegyezte meg barátom idegesen, de én csak nevettem. Tudtam, hogy innentől kezdve tényleg minden rendben lesz.
- Ha nem veszel el feleségül, téged kinyírnak. – öleltem át a nyakát és vizes tincseivel kezdtem el játszani a tarkóján.
- Nem lesz baj, ha a jövőben feleségül veszlek. – mosolygott rám és megcsókolt.
Azt hittem, hogy az élet nagyon kegyetlen hozzám, hogy az a sorsom, hogy örökké elnyomásban éljek, de most szabadabb vagyok, mint valaha és szabadon szerethetem Őt egy életen át. Soha nem tudjuk, mikor változik meg a sorsunk, mert az esős napok is elmúlnak egyszer, s kisüt a nap.
- VÉGE-

Kedves Olvasó!
Köszönöm, hogy velem tartottál a végéig és megtiszteltél azzal, hogy elolvastad a történetem. Nagyon hálás vagyok és megköszönném, ha pár sorban leírnád a véleményed. Köszönöm szépen. -Minnie-

19. fejezet

A fodrásznál ültem, aki laza hullámokba rendezte a hajam egy kis köves hajdísz és fátyol társaságában. Úgy éreztem, hogy a szívem örökre összetört. Nem mentek ki a fejemből Tae Yang szavai, de próbáltam túlélni és sodródni az árral. Kilenc órára teljesen kész volt a hajam és a sminkem. Már hazafelé tartottam a bátyámmal, de egy szót sem szóltam. Nem akartam senkivel sem kommunikálni vagy bármit is kifejteni. Feleslegesnek éreztem, hisz süket fülekre találtak volna szavaim. Egy órával később már az esküvői ruhámban szálltam ki a fotózás helyszínén. Min Hyuk a karját nyújtotta felém, fekete öltönyében nagyon helyes volt és csak most tűntek fel hozzám hasonló vonásai. Halványan elmosolyodtam, de tudta, mennyire szenvedek. A távolban feltűnt egy szőke fiú és hirtelen megtorpantam, azt gondolva, hogy Tae Yang az, de nem láttam tisztán, így megráztam a fejem és tovább mentem. Woo Shin diadalittasan állt a kis szófa előtt, amire leültettek.
- Anya, Woo Shin, mielőtt elkezdenénk, beszélhetnénk apával? Megvárnátok odakint? – kérte őket a bátyám, de anya először nem akart távozni, csak mikor apa megköszörülte a torkát és legyintve elküldte őket. – Apa, megkaptad a papírokat? – kérdezte, miközben már csak hárman maradtunk. A torkát köszörülte csak és nem nézett ránk.
- Milyen papírt? – léptem bátyám mellé. – Ugye, nem azokat a papírokat? – nem nézett rám, csak elfordította a fejét. – Min Hyuk! – fogtam meg a kezét, de csak letérdepelt apa elé. – Mit csinálsz Oppa? Kelj fel! – rángattam a karját.
- Engedd el őt apa. Láttad, hogy sokkal jobb nálam. Láttad, hogy mi mindent elért. – mondta, majd lehúzott maga mellé. Letérdepeltem én is könyörögve apámnak, de nem tudtam semmit sem mondani annyira zokogtam. Az esküvői ruhám meggyűrődött a kezeim alatt. – Lehet, hogy önfejű, lehet, hogy szabadszellemű, de csak azért, mert nem akar elkényeztetett nőként élni. Bízni akar a normális emberekben, miközben a vagyonosok között mozog. Ő Ilyen! Fogadd el végre és engedd el apám. Engedd, hogy azt tegye, amit szeretne. Meggyőzte Mr. Tanakát az egyik legkomorabb embert a világon, akikkel mi is tárgyaltunk. Sokkal több mindent elért, mint amennyit én elfogok. Engedd, hogy azt szeressen, akit csak akar. Nem hazudott, mikor azt mondta, hogy Hyung megütötte, én láttam a felrepedt száját, de az a fiú, aki bár nem tartozik a mi világunkba, megvédte őt. – hangosan zokogva hallgattam szeretett bátyám szavait.
- Álljatok fel. – utasított minket mély dörmögő hangon. Oppa felsegített, mert annyi erőm sem volt, hogy felálljak a sírástól.
- Min Hae?
- Igen apa? – nem néztem a szemébe, csak lesütöttem a fejem.
- Mindent egyedül csináltál? Miért tetted?
- Igen, azért tettem, mert azt mondtad, ha elérek valamit, akkor azt tehetem, amit szeretnék.
- Értem. Azért tettem mindent, mert attól féltem, hogy minden, amit felépítettem értetek, összeomlik a makacsságod miatt. Hogy hiába tanultál, nem élsz a lehetőségeiddel, de látom, hogy sokkal több minden van benned, mint amennyit én gondoltam. Tedd azt, amit szeretnél. Ezen túl te hozod a saját döntéseid. – felkaptam a fejem és remegő szívvel néztem rá. – Gyere ide… - tárta ölelésre a kezeit. Olyan rég ölelt meg, hogy idejét sem tudtam. Talán kislány voltam, mikor kimutatta felém a szeretetét. Átöleltem és zokogva hajtogattam neki, hogy mennyire hálás vagyok.
- Köszönöm apa! Köszönöm… - szipogtam.
- Bármit megtehetsz, de azt, amit csinálsz, ne hagyd abba, mert fényes jövő vár rád.
- Megígérem. – öleltem át szorosan, míg válla felett, láttam, hogy anya és Woo Shin mosolyogva jöttek be a terembe.
- Nem lesz esküvő! – szólt apám, s a levegő is megfagyott a teremben. – Woo Shin, ki vagy rúgva. Hogy merted megütni az egyetlen lányom? Nagyot csalódtam benned. Hord el magad, míg jót állok magamért. Azt gondoltad, hogy azért adom neked, hogy bántsd, te kétszínű senkiházi. –ordított vele, míg ex vőlegényem csak hebegett, védve magát.
- Nem érdekelnek a kifogásaid. Nem érdemled meg őt. Takarodj. – szinte futva ment ki és hallottam autója kerekeinek csikorgását.
- Remélem soha nem látom többet. – jegyeztem meg, míg anyám sírva ölelt át.
- Sajnálom kislányom. Nem tudtam mit tenni, míg apád ilyen makacs volt. Majd meghasadt a szívem. Bocsáss meg.
- Semmi baj anya, most már szabad vagyok. Mennem kell, ne haragudjatok. – léptem el mellettük, de még megálltam és visszafutottam a bátyámhoz. Szorosan öleltem a nyakát.
- Köszönöm Oppa. Szeretlek. Nagyon hálás vagyok. – nyomtam puszit az arcára. – Add kölcsön a kocsidat. - vigyorogtam fel rá, míg Ő kihúzta a zsebeiből a kulcsokat. – Köszi. – rohantam ki az autóig.
- Min Hae! – rohant barátnőm felém és nagy erővel nekem ütközve a nyakamba ugrott. – Ne tedd meg! Beszélek apáddal, csak ne menj hozzá, ahhoz a baromhoz.
- Nem épp fotózáshoz vagy öltözve. – fejtettem le a karjait a nyakamról, mert majdnem megfulladtam az ölelésétől.
- Nem fogok mosolyogni egy ilyen napon. Nem teheted ezt. – rázta erősen a fejét.
- Elszöksz velem?
- Menjünk gyorsan. – indult az autó felé. – De hogy fogsz vezetni ebben a cuccban. Nagyon szép vagy, de nem épp a legjobb a vezetéshez.
- Segíts. Tuszkold be a ruhát. – ültem be az autóba, majd nagy nyögések közepette benyomkodta a ruhámat. Átrohant a másik oldalra és beszállt.
- Siessünk! – sürgetett. Hangosan felnevettem, ahogy elindultunk. Olyan felszabadultan, amennyire, csak tudtam.
- Bekattantál? Min Hae? Ijesztő vagy!
- Csak szabad vagyok. Apa elengedett.
- Tényleg? Komolyan? – ült fentebb az ülésbe. – Istenem! – visított örömében. – Akkor hívjuk fel Tae Yang-ot. –a név hallatán remegni kezdtem és leálltam a leálló sávba. Kiraktam az elakadásjelzőt és a kormányra hajtottam a fejem. – Min Hae, mi a baj?
- Tae Yang és én szakítottunk. Nem akarok tudni róla semmit, soha többé és azt szeretném, ha rólam sem mondanál semmit neki, se Jae Yoon-nak. Mindenki higgye azt, hogy férjhez mentem, különben nem tudok új életet kezdeni, pedig most azt szeretnék, minden rosszat kisöpörve az életemből.
- Tae Yang rossz? – húzta fel a szemöldökét.
- Sose szeretett, összetörte a szívem.
- Ezt nem hiszem el. Ti nagyon szeretitek egymást.
- Nem, Ő megmondta, hogy nem szeret én meg nem fogom tovább áltatni magam. Kérlek, értsd meg és tarts tiszteletben a kérésem. Ne mond el senkinek. Mindenkinek így lesz a legjobb.
- Rendben. Megértelek. Nem tudom, hogy mi történt köztetek, de nem mondom el senkinek. Róla se fogok mondani semmit. Fel se hozom.
- Köszönöm. – mosolyogtam rá, majd újra útnak indultam. Úgy tettem, mintha minden rendben lenne. Fátylamat a szélnek eresztettem az ablakon keresztül és szabadon kiabáltam. Tudtam, hogy megváltozik az életem, de mégis minden este, mikor lefeküdtem Tae Yang mosolya jelent meg, ahogy lehunytam a szemem.

                                                                    - 2 hónap múlva - 

A nap még mindig verőfényesen ragyogott a kora szeptemberi időben. Új, tűzpiros Ford Mustang Cabrio autómmal hasítottam a szelet a városban. Imádtam, ahogy a szél a hajamba kapott. A motor hangja sem volt utolsó, s mivel imádtam vezetni, ezért több kört is tettem vele a városban, míg nem kezdődött a részmunka idős állásom az egyik kávézónkban. A motor morogva futott be a kávézó elé, a tükörbe nézve tettem fel némi szájfényt és már rohantam is be. 

- Jun! – intettem munkatársamnak, aki széles mosollyal üdvözölt engem.
- Már a sarkon hallottam, hogy jössz Noona. – mosolygott rám.     Jun egy évvel fiatalabb, mint én és nagyon jóképű. Fekete haja kissé kócosan lógott a szemébe, kissé eltakarva szintén fekete szemeit, amik gyönyörűek voltak. Sportos alkat volt, szinte mindig fekete farmert és fehér pólót viselt. Cukkoltam is vele sokszor.
- Mosol te egyáltalán, hogy mindig fekete fehérben vagy?
- Nézz csak ide? – húzta fel a pólóját megmutatva, tökéletesen kidolgozott hasizmát.
- Omo! Elriasztod a vendégeket. – nevettem, hisz egyáltalán nem hozott zavarba. – Vedd vissza a kötényed. – mondtam neki, miközben átnyújtotta az enyémet.
- Ilyet még nem láttál igaz? – vigyorgott.
-Ami azt illeti, láttam már ilyet, ez… - mutattam a hasára. -  valóban elismerésre méltó, de nem veszel le a lábamról Jun. – kerültem meg őt, hogy a kávé géphez tudjak menni, némi életerőért. A szemem elé nyújtott egy szál virágot a hátam mögül. Elnevettem magam. – Tényleg nagyon kaparsz, de sajnálom, foglalt vagyok. – vettem el a virágot. – Egyébként is a rózsát szeretem. – koppintottam az orrára a virág fejével. Nagy sóhajjal ült le a székre. Kicsit megsajnáltam, de ami velem történt egy életre nyomot hagyott bennem, így nem kezdtem bele kapcsolatba. Inkább dolgoztam és a hobbimnak éltem. A vezetésnek és a futásnak. Mind a kettő felszabadított és segített kiengedni a fáradt gőzt. Ezért is vettem magamnak egy méregdrága autót, hogy legyen mivel vigasztalódnom. Semmi más nem érdekelt.
- Bármit teszek, te visszautasítasz, pedig beléd szerettem első látásra.
- Na persze! – nevettem rá, hisz jól tudtam, hogy Jun kedves férfi, de nagyon sokat ad a látszatra. Nekem nem volt szükségem egy újabb olyan férfira, aki csak fel akar velem vágni. – Értékelem, hogy ilyen lelkes vagy, de tudod, hogy férjnél vagyok.
- Még sose láttam. Hol van az a titokzatos férj? – kérdezte, miközben a kávé gépet töltöttem újra.
- Dolgozik. Nagyon elfoglalt üzletember. De ne faggass, inkább menj és írd össze a megrendelést, addig tartom a frontot. – zavartam be a raktárba, mert már kezdett idegesíteni a közeledése. Nagyon jó barát, de mikor így nyomul, az fárasztó tud lenni egy idő után.
   Mivel kevés ember volt bent, így megengedtem magamnak, hogy egy kicsit böngésszek a telefonomon. Megnéztem pár videót, de megszólítottak.
- Elnézést, kérhetek nyolc americanot elvitelre?
- Persze! – néztem fel mosolyogva, de rögtön le is hervadt a jókedvem, ahogy megláttam az előttem lévő Tae Yang-ot. Ha az utcán jött volna velem szemben, lehet fel sem ismertem volna barna tincseit. A szívem a torkomban dobogott és remegni kezdett a kezem. A kávé géphez léptem némán és bár nem voltam ura a mozdulataimnak, de elkészítettem a kávét. Bepötyögtem a kasszába az összeget és elvettem a pénzt.
- Én… - kezdte volna, de gyorsan közbeléptem.
- Egészségére. Viszontlátásra. – hajoltam meg kissé, s próbáltam úgy tenni, mintha nem is ismerném.
- Köszönöm. – vette le a pultról a kávékat és kisétált az ajtón. Alig kaptam levegőt. A szívem a torkomban dobogott, felhozva minden érzést a felszínre.
- Jun! – szóltam be neki hátra. – Válts le kérlek. – Ahogy kijött, berohantam a személyzeti mosdóba és próbáltam pánikoló szívemet a helyére rakni. Oly annyira felkavart, hogy alig tudtam megnyugodni, ezért felhívtam Ah Ra-t.
- Te mondtad el Tae Yang-nak, hogy hol talál meg? – támadtam le.
- Min Hae, semmit nem mondok rólad Tae Yang-nak. Megígértem.
- Az előbb láttam. Befestette a haját világos barnára.
- Tudom. Én szinte minden nap találkozok vele Min Hae.
- Jó… - hessegettem magam előtt idegesen. - Akkor mit keresett itt?
- Talán véletlen? – kicsit elgondolkodtam ezen.
- Talán… Mindegy. Nem baj. Minden rendben. – nyugtattam magam.
- Nem úgy hallom, de Ő is… - közbevágtam:
- Jól vagyok. Nem akarom tudni.  Szia. – nyomtam ki a telefont és nagyot sóhajtva mentem vissza dolgozni…

18. fejezet

A napok túl gyorsan teltek és nem tudtam, hogy mit tehetnék a holnapi nap tartandó fotózás ügyében. Tae Yang elvette a figyelmem. Semmi másra nem tudtam koncentrálni, s bár kétségeim voltak afelől, hogy sikerrel jár a tervem, de úsztam a boldogságban. Az autóban ültünk, egy olyan helyre tartva, amiről csak én tudtam. Volt egy saját házam, amit arra az estre vettem, ha rosszul alakulnának a dolgaim. Leállítottam az autót a kis utcában egy kétszintes, fehérre festett kis ház előtt. Már nagyon rég voltam itt, pontosan akkor, mikor berendeztem a saját ízlésemre.
- Ne haragudj, lehet kicsit poros, már nagyon rég voltam itt. – ütöttem be a kódot, majd kinyitottam az ajtót. A nappalim nem a szokásos módon volt berendezve, inkább hangszerekkel töltöttem meg a teret, mint szekrényekkel és értéktelen porfogókkal. A fal letisztult fehérre volt festve, fekete bútorokkal és hangszerekkel.
- OMO! – futott a nappali közepére és izgatottan vizsgálni kezdte a zongorát a középpontban. – Tudsz zongorázni? – nézett rám érdeklődően.
- Zongorázni, gitározni és dobolni. – bólintottam, elcsodálkozó arcát nézve. – Apa szerint olyan hangszeren kellett tanulnom, ami hozzájárul a művelődésemhez, de titokban gitározni tanultam, majd a középiskolában tanultam meg dobolni, hogy idegesítsem vele a szüleim. – nevettem, miközben felvette a gitárt és leült vele a fekete, bőr kanapéra. Gyönyörű dallamokat csalogatott elő a gitárból. Leültem a zongorához és hallgattam, ahogy játszik, de rövid időn belül abbahagyta és rám mosolygott. Lerakta maga mellé a gitárt és a fejével intve hívott maga mellé. Az ölébe ülve, átkarolta a derekamat és mélyen a szemembe nézett. Barna szemeiben ott volt az egész világ.
- Ha álmodom, nem akarok felébredni… - suttogtam neki, miközben széles mosollyal adott csókot ajkaimra.
- Egyedül vagyunk itt? – arcából kiolvastam a gondolatait, ezért kissé megütöttem a vállait.
- Mire gondolsz, te kis piszok. – vigyorogtam rá.
- Semmi rosszra… - döntött le a kanapéra, majd felém kerekedett. A szenvedély gyorsan öntött el minket, de a telefonom csörgése megint megzavart minket. Kapálóztam alatta, hogy elérjem az asztalon lévő telefont, de nem hagyta, csak folytatta tovább, amit elkezdett.
- Fel kell vennem. Lehet, hogy fontos. – sóhajtva rogyott a mellkasomra, míg nekem sikerült elérnem a készüléket.
- Igen? – vettem a fülemhez a telefont.
- Min Hae! Benne leszünk a TV-ben! –ordította Ro Woon a telefonba.
- Tényleg? – nyomtam meg Tae Yang mellkasát, hogy fel tudjak ülni.
- Egy óra múlva kezdődik az adás, ahol megtudjuk, hogy bejutottunk vagy sem. Le fogják vetíteni a videónkat.
- Ez remek. A próbateremben találkozunk fél óra múlva. Muszáj együtt megnéznünk. – mikor megszakítottam a vonalat kettőnk között, izgatottan néztem Tae Yang-ra.
- Levetítik a videónkat. Olyan izgatott vagyok.
- Én is, hidd el. – vigyorgott, így felálltam és a kezemet nyújtottam felé.
- Van még egy kis időnk, megnézed a szobámat? –pirultam el a kérdésben. Megfogta a kezem, felállt, s az ölébe kapott. A fejemmel mutattam az irányt, a szobámba. Lábával becsukta az ajtót és egyedül maradtunk. Az idő túl gyorsan elrepült, oly annyira, hogy már késésben is voltunk. Kézen fogva rontottunk be a többiekhez.
- Hol voltatok? Mindjárt kezdődik. – ripakodott ránk Hwi Young.
- Ne kérdezd inkább. – lökte meg Da Won.
- Ennyire átlátszóak vagyunk? – súgtam Tae Yang-nak.
- Ezek szerint… – mosolygott rám csillogó szemekkel, leülve a többiek mellé és a laptopot kezdtük el bámulni. Ah Ra vigyorogva lökött oldalba, én meg csak a számat harapdáltam zavartan. A műsor elkezdődött, és ahogy néztük a versenyzőket, kezdtünk aggódni. Rengeteg tehetséges csapat szerepelt, de csak öt juthatott tovább. A mi videónkat nézve mindenki feszülten bámulta a monitort. Táncunkat látva, rájöttem, hogy vonzódásunk egymás iránt, még a médián keresztül is átsugároz. Tae Yang megfogta a kezem, így rögtön felnéztem rá. Apró, lágy mosolyt láttam az arcán, egy szerelmes fiú tekintete volt. A vállára hajtottam a fejem és úgy néztem tovább. Az eredményhirdetésnél, mindenki állva izgult és vártuk a grafikont megjelenni. A csapatunk neve a Horizont Dance Team felirat ott díszelgett a többi név között. A várakozás idegtépő pillanatai után a nevünk az első helyre kúszva dobta ki a legmagasabb szavazati arányt. Egy pillanat néma csend után, felfogtuk, hogy első helyen jutottunk tovább, így kitört belőlünk az öröm. Tae Yang felkapott és megpörgetett örömében.
- Köszönöm. – nyomot csókot a számra, majd szorosan átölelt. A feszültség, ami hónapok óta nyomta őt, kiszabadult, megkönnyebbült, ahogy mindenki más is. Sóhajtozva nyúltak el a földön, majd felpattantak és meghajoltak előttem egy hangos „Köszönjük” ordibálása közepette. Nem csak nekem szólt, hanem Tae Yang-nak is, aki sikeresen végigvezette az egészet. Egy lépéssel közelebb az álmaikhoz. Az én álmom itt állt előttem és csak néztem barna szemeit. A telefonomért nyúltam és felvettem.
- Min Hae, azonnal gyere haza! - ordította bátyám a telefonba. Kinyomtam és idegesen néztem a többiekre.
- Mennem kell. – rohantam volna, de Tae Yang elkapta a kezem.
- Mi a baj? – aggódó tekintetére nézve elfogott a sírás.
- Nem tudom. Valami baj van, de nem tudom, hogy mi. Majd hívlak. – adtam neki gyors puszit és rohantam haza. Apa rögtön kijött, ahogy leállítottam a motort. Kipattantam a volán elől.
- Mi a baj apa? – Idegesen jött az autóm felé egy ütővel. Ahogy odaért, óriásit csattanva törte be a szélvédőt és tovább püfölte az autómat, teljesen tönkretéve. Sikolyom betöltötte az utcát.
- Apa! Ne! – próbáltam megállítani sírva. Az összes ablakot betörve adta ki a dühét, majd eldobta a keze tartalmát és karon ragadt.
- Te szégyentelen! –ordította. – Mit csinálsz te? Mit mondtam neked? – húzott be a házba.
- Apa, ne! – kiabáltam, míg anya próbálta megállítani a bátyámmal az oldalán. – Kérlek apa! – sírtam, míg a nappali közepére húzott.
- Láttalak a TV-ben! Mit csinálsz azzal a fiúval? Mik ezek a képek? – dobta nekem a fotókat Tae Yang-ról és rólam. – Egy hét múlva lesz az esküvőd! Mit képzelsz magadról?
- Apa, kérlek, szeretem őt!
- Kizárt! Te Woo Shin felesége leszel, addig viszont nem hagyhatod el a házat. Megértettétek? – nézett a családom többi tagjára, akik némán bólintottak.
- Apa, ne tedd ezt velem. Megölsz ezzel. Nem szeretem Woo Shin-t és megütött engem. Tényleg ezt akarod?
- Ne hazudozz nekem tovább! Semmi hasznodat nem veszem. – a szavai nagyon bántottak, de a reményeim, kezdtek teljesen eltűnni. Nem láttam értelmét vitatkozni. Csak sírva térdepeltem a szoba közepén.
- Inkább meghalok, de akkor sem fogok így élni. – rohantam fel a szobámba és rögtön Tae Yang-ot hívtam. De nem tudtam megszólalni.
- Min Hae? Mi a baj?
- Tae Yang… Sajnálom. – súgtam. – Nem tudom megakadályozni az esküvőt, de nem akarlak elveszíteni.
- Mi történt? – kérdezte, némi csend után.
- Apa, tud rólunk…
- Elmegyek hozzátok Min Hae. – tette le a telefont és hiába próbáltam hívni, nem vette fel. Jó pár perc után az ablakon keresztül láttam meg, ahogy kiszáll a taxiból és idegesen járkál a ház előtt. Tenyerem az ablakra tapadt, ahogy felnézett az ablakomba. Sírva hívtam fel.
- Tae Yang, megoldom, esküszöm, hogy nem engedlek el. – néztem sötét alakját az utcai lámpa alatt. – meg fogom csinálni, kérlek, higgy bennem. Tudom, hogy nehéz…
- Szakítsunk Min Hae… - súgta leszegett fejjel.
- Mi? – azt hittem, hogy rosszul hallok, de letette a telefont és elment. Rohanni kezdtem, nem foglalkozva semmivel. Pánik, félelem és sírás járt át. Hiába próbált anya megállítani, mezítláb rohantam az utcára és futottam utána.
- Tae Yang! – ordítottam. Megtorpant, de nem nézett hátra. – Ne tedd ezt kérlek. Szeretlek!
- Hazudtam neked… Végig hazudtam. Nem szeretlek Min Hae, csak vágy volt, aminek vége.
- Mi? – a füleim hallották, de az elmém nem fogta fel a szavait. – Hazudsz! – ordítottam. - Nézz a szemembe és úgy mond! – megfordult és végignézett rajtam.
- Ne találkozzunk többet. – a szívem meghasadt, nem bírtam könnyek nélkül átvészelni ezt az egészet. A szívem végül megkövült és próbáltam magam tartani.
- Mikor rám néztél, mikor velem voltál, akkor egy szerelmes férfi tekintetét láttam a szemeidben. Tudom, hogy nem mondasz igazat. Biztos, hogy ezt akarod? Soha többet nem fogjuk egymást látni. Nincs több esély számunkra. – olyan erősen markoltam a mobilom, hogy azt hittem kettétörik a kezemben. Habozva, de megszólalt:
- Sajnálom. Hazudtam… Sok boldogságot neked. Élj jól és boldogan. – hangja bizonytalan volt, de fájdalmas szavai a szívembe karcoltak. Egy hang sem jött ki a tokomon, csak néztem, ahogy hátat fordít és ütemes léptekkel magamra hagy. Lábaim nem tudtak tovább tartani, összeomlott a világ körülöttem. Hosszú percekig ültem az utcán sírva, mígnem bátyám fel nem húzott onnan.
- Menjünk haza Min Hae. – olyan voltam, akár egy élettelen baba.
- Semminek nincs értelme már. Most már akár férjhez is mehetek. Oppa, kérlek, ne kerülj olyan helyzetbe, mint én. Harcolj azért, akit szeretni fogsz. Kérlek, ígérd meg nekem, hogy megteszel mindent.
- Min Hae… Megígérem neked, hisz te is megtettél mindent.
- Nem volt elég… - hajtottam a fejem a mellkasára, míg át nem ölelt, vigaszt nyújtva.

A szobámba kísért és lefektetett az ágyba.
- Nem tudom nézni, hogy ez történik veled. – telt meg könnyel a szeme.
- Oppa, azt hiszem, hogy mindenkinek megvan a sorsa ebben a világban. Nekem talán ez a sorsom, de minden rosszat, amit most átélek, jóként fogom visszakapni az élettől. Most már csak ebben hiszek. Köszönöm, amit értem tettél, azt hiszem, hogy aludnom kell a holnapi nap előtt. – fordultam az ablak felé. A hold erősen bevilágított az ablakomon keresztül, megtöltve fénnyel a szobámat, mikor bátyám lekapcsolta az égőket. Arcomon néma könnyek folytak le a párnámra, míg hangos zokogásom el nem fojtottam beléjük. Nem tudom meddig sírhattam, csak reggel arra ébredtem, hogy fáj a fejem. A tükörbe nézve, még sose voltam ilyen rossz állapotban. A szemeim olyan duzzadtak voltak, hogy alig látszott a szemem. Hideg vízzel próbáltam vörös szemeimet enyhíteni. A telefonom vadul zenélt, s a kijelzőn Ah Ra neve díszelgett. Felvettem, de nem szóltam semmit.
- Min Hae! Mi történt? Tae Yang… - félbeszakítottam a mondatát.
- Nem akarok róla tudni semmit. Ma lesz a fotózásom, mennem kell készülődni.
- Férjhez mész? Megteszed? Min Hae, ne csináld!
- Ma a parkban lesz a fotózás, ha szeretnél velem egy közös képet, akkor várlak teljes harci díszben, tizenegykor. Szia. – tettem le és visszamentem a fürdőszobába, hogy lemossam magamról a múltat.

17. fejezet

Gyorsan végeztem a munkával és próbáltam nem összefutni Woo Shin-el, vagy épp apával. Hazamentem, hogy át tudjak öltözni a próbához.
- Min Hae! – kiabált utánam anya, mire gyors hátraarcot vettem fel, hogy el tudjak menekülni, de nem sikerült. – Min Hae! – kiabálta idegesebben.
-A francba... – suttogtam. – Oh, igen anya? – ért utol, mire megfordultam.
- A szobádban van az esküvői ruhád. Próbáld fel.
- Most? – kérdeztem fintorogva.
- Lányom, nem értelek. Woo Shin olyan jó ember. Miért tiltakozol ennyire?
- Ha te azt tudnád… - morogtam az orrom alatt. - Anya, nem szeretem Őt. Másba vagyok szerelmes.
- Min Hae! – fogta meg erősen a karom. – Apád, ha megtudja, akkor bajban leszel.
- Mit kellene tennem anya? – ráztam a fejem keserű mosollyal nézve rá. – Tudod, hogy mennyire próbáltam beleszeretni Woo Shin-ba? Nem ment és már nem, hogy megszerettem, hanem megutáltam egy életre, és ha csak ezt a két hetet tudom eltölteni azzal, akit szeretek, akkor is meg fogom tenni, mert nem akarok semmit sem megbánni. Miért nem tudsz támogatni anya? Tényleg ilyen életet szánsz nekem? – nem tudott mit mondani, csak nézett rám. Nem értette meg a helyzetemet. Sóhajtottam egy nagyot és elindultam a szobámba. A szekrényemen ott díszelgett kiakasztva egy óriási ruha, ami teli volt csillogó kövekkel. Anyának jó ízlése volt, s bár túlzásnak tartottam, de gyönyörű volt. Muszáj volt belebújnom, de nem voltam boldog. A méret tökéletes volt és nagyon is jól állt rajtam, de ha magam mellé néztem, nem Woo Shin-t képzeltem oda. Tae Yang mosolya jelent meg a szemem előtt, de képzelgésemet megzavarta anya, aki bejött az ajtón.
- Oh Istenem! Gyönyörű vagy Min Hae! Ez tökéletes! – tapsikolt. Piszok büszke volt magára, amiért tökéleteset talált. – Nem tetszik?
- Nagyon nehéz. Alig bírok benne mozogni.
- Majd megszokod. Csak azt az egy napot kell kibírnod.
- Mi lesz a többivel? Azt hogy bírom majd ki? – néztem le magamra, majd a tükörbe bánatosan és elkezdtem levenni a ruhát. Anya, meg se hallotta a kérdésemet. Olyan önzőnek tartottam őket. Reméltem, hogy a bátyámmal nem fog ilyen megtörténni, mint velem.
- Hová mész Min Hae? – nézte öltözékemet, ami rövid farmerből és egy pánt nélküli, kék toppból állt.
- Találkozóm van. Megengeded, hogy ebben a két hétben lássam még a barátaimat? Utána úgy se fogom.
- Igazad van, utána rögtön jön majd az unokám és nem sok időd lesz. – a gyomrom görcsbe rándult a szó hallatán. Nem fordultam meg, csak elindultam a stúdióba. Idegesen nyomtam a gázt és nem ment ki a fejemből anya utolsó mondata
  Sokkal korábban érkeztem a próbaterembe, mint ahogy meg volt beszélve, így senki nem volt bent. Bekapcsoltam a zenét, leültem a földre és a tükörnek vetettem a hátam. A térdeimre tettem a homlokom és próbáltam feldolgozni azt, amit hallottam. A hajamba túrtam és küldtem Ah Ra-nak egy üzenetet.

„Min Hae_ ( 13:35 PM)
Ah Ra, a szüleim unokát akarnak.
Ebből hogy fogok kimászni? Segíts!”

Alig, hogy rátettem az ujjam a küldés gombra, megállt felettem valaki. Felnézve Tae Yang mosolygott rám. Minden gondom elszállt, ahogy megláttam az arcát. Leguggolt elém és megsimította az arcom.
- Hiányoztál. – puha csókjától pillangók hada repdesett a gyomromban. Átkaroltam a nyakát és szorosan magamhoz húztam.
- Te is nekem. – úgy szorítottam, hogy sose felejtsem el ezt az érzést. Soha nem akartam elengedni.
- Baj van Min Hae?
- Ühm… Nincs – súgtam lágyan. – Táncolunk?
- Hát persze! – fogta meg a kezem és maga után húzott a terem közepére. Teljesen körbetáncolt, nagyon csalogatóan és kihívóan. Felnéztem a mennyezetre és nevetni kezdtem. Hozzám simult, majd megfogta a kezem és megpörgetett. Karba tette a kezét és várta, hogy válaszoljak a táncára.
- Csak figyelj. –mondtam és elindultam felé. A lehető legkihívóbb mozdulatokkal táncoltam neki mindent beleadva, de csak a száját tátotta, majd megharapta alsó ajkait. A tenyerem a mellkasára tettem és a falig toltam. A szájára leheltem a szavakat.
- Azt hiszed, hogy csak te tudsz így táncolni? – a bal térdem a csípőjének nyomtam, rögtön megfogta a lábam.
- Hol tanultad ezt? Eddig miért nem mutattad meg? – simított végig a combomon, hogy a derekamra vezesse a kezeit.
- Mit gondoltál? Ez egy privát tánc volt. Élvezted? – szája a füléig ért és meg akart csókolni, de kérdezni akartam tőle valamit, ezért a mutató ujjamat a szájára tettem. – Mikor kezdtél el szeretni Tae Yang? – kissé elgondolkodott, de rögtön adta is a választ:
- Amikor ott álltál az esőben, míg kicseréltem a kereket az autódon. Igazság szerint fogalmam nem volt, hogy kell csinálni, egyszer- kétszer láttam, de sose csináltam. – ölelte át a derekamat.
- Tényleg? – nevettem, míg Ő bólintott – Nem vettem észre.
- Amilyen ideges voltál, nem csodálom, hogy nem vetted észre a bénázásom.
- Nagyon menő voltál…
- Te meg gyönyörű. – mosolygott rám. – Bevallom, a lábaid miatt bénáztam annyit.
- Mondom, hogy láb fétised van. – nevettem el magam.
- Dehogy van, csak a tiéd tetszik ennyire. Az a szép, kerek anyajegy a lábad ujján…  Szexis… - pirult el kissé, ahogy lenéztünk a lábaimra, majd felmosolyogtam rá. Hirtelen csókolt meg, majd feltette ugyanazt a kérdést.
- És te mikor?
- Hmmm… Amikor felkapartál a földről és rám mosolyogtál, azt hiszem szerelem volt első látásra, csak nem jöttem rá azonnal. Te a lábamat szereted én meg a mosolyodat.
- Nem a lábad miatt szeretlek Min Hae. – nézett mélyen a szemembe, de megzavartak minket a többiek. Úgy váltunk szét, mintha közénk csaptak volna. Szerencsére semmit nem láttak meg a fiúk.
- Helló! –ordították egyszerre. Boldogan mosolyogtam rájuk.
- Akkor ma felvesszük az egészet? Készen állsz Min Hae? – kérdezte Ro Woon, miközben beállította a kamerát.
- Amennyire csak lehet.
 Sokkal nagyobb összhang volt köztünk, mint valaha bármikor. Végig mosolyogtunk és élveztük az egészet. Mindenki a legjobb formáját hozta, így elsőre sikerült felvenni az egészet. Ugrálva tapsoltam, mikor kikapcsolták a kamerát. Mindenkinek adtam egy pacsit, de mikor odaértem TaeYang-hoz, átöleltem és nagy mosollyal csókoltuk meg egymást, mindenki előtt. A reakció pont olyan volt, mint amilyet vártam. Sok értetlen fej és néma csend.
- Mi van? – tettem fel a kérdést Tae Yang ölelésében.
- Na végre. Már untam, hogy kerülgetitek egymást. – vigyorgott Da Won.  – Tae Yang olyan volt, akár a kifacsart citrom, pedig Ő mindig kedves és vidám. De az utóbbi időben barátom elég feszült voltál. – Tae Yang csak mosolygott és nem szólt semmit, a többiek pedig tapsolni kezdtek nekünk. Az ajtón berontott Ah Ra, de mozdulatai azt tükrözték, hogy már kora délután ivott.
- Ah Ra! – szakadtam el Tae Yang-tól és elé álltam. – Mi a baj? Miért ittál ennyit? – Csak nyíl egyenesen Jae Yoon-ra mutatott. Hátranéztem, míg az említett, csak vakarni kezdte a tarkóját. – Veszekedtetek?
- Hosszú… - kapta el Jae Yoon Ah Ra kezét és kifelé indultak a próbateremből.
- Min Hae! Ha a szüleid trónörököst akarnak, akkor csak rúgd tökön Woo Shin-t egy tűsarkúban és egy életre megoldod ezt a problémát. –kiabálta az ajtóból.
- Vigyed már Jae Yoon. – legyintettem a kezemmel, hogy siessenek. Tae Yang-nak láthatóan rosszul esett, amit kiabált. Nem tudtam, hogy mit mondhattam volna, csak a kérdőjeleket láttam mindenki feje felett. – Töltsük fel a videót. – indultam el a laptophoz és leguggoltam elé.
- Töltsétek már fel, addig a fiúkkal, elmegyünk, hozunk kávét. – a fejem az asztal széléhez nyomtam. Tudtam, hogy azért mennek el, hogy meg tudjuk beszélni Tae Yang-al a hallottakat. Megállt felettem, de nem akartam róla beszélni. Nem is kérdezett, csak várt, hogy megmagyarázzam.
- Ideadnád az adathordozót? – kértem, mintha nagyon fontos dolgot kellene elintéznem és egy percet sem várhat. Viszont Tae Yang nem tágított és az őrületbe kergetett a várakozásával. Nagy levegőt fújtam ki és kiegyenesedtem görbe testtartásomból.
- Ne akard, hogy megbántsalak. Elég, ha nekem nehéz.
- De tudni akarom. – válaszolta, én meg nem tudtam, hogy mi tévő legyek.
- Mit? – csaptam a combomra. – Hogy ma felpróbáltam az esküvői ruhám és anyám közölte, hogy unokát szeretne mihamarabb? – hadartam el, s amit láttam az arcán, az pont olyan volt, mint amit vártam. – Látod, muszáj, hogy mindent tudj? Nem elég, ha nekem fáj? – léptem elé és két kezembe vettem az arcát. – Nem fogok feleségül menni hozzá. Ha van ruha, ha nincs. Érted? – két kezem között bólintott egyet, de nem engedte, hogy megcsókoljam, csak elhúzta a fejét sértetten és elsétált mellőlem. – Nem hiszed el, hogy képes vagyok rá…
- Nem erről van szó. – túrt a hajába. – Mi van ha… Ismétlem, ha…  Nem tudod megakadályozni?
- Akkor nemet mondok, mikor megkérdezik. Akkor sem fogadom el. – magyaráztam, s tettem pár lépést felé. – Szeretlek Tae Yang. Meg fogom oldani.
- Mi lesz, ha megakadályozod az esküvőt? Apád soha nem fog engem elfogadni, azt fogják hinni, hogy csak a pénzed miatt vagyok veled. – megdöbbentem, hogy ez aggasztja.
- Soha nem gondoltam úgy, hogy azért vagy velem, mert aranyásó lennél. Hidd el, nagyon jól ismerem az olyan embereket és tudom, hogy te egy percig sem tartottál rá a vagyonra. Te nem ilyen ember vagy. Apát meg fogom győzni.
- Nem érdemellek meg Min Hae. Nem tudom neked azt nyújtani, amit Woo Shin tudna. – annyira megijedtem, hogy erősen megkapaszkodtam a karjában. Féltem, hogy meggondolja magát.
- Ugye nem akarod meggondolni magad. Tudom, hogy nehéz, de kérlek, tarts ki egy kicsit. – telt meg könnyel a szemem.
- Min Hae… Nem akartam meggondolni magam, csak aggódom.
- Tudom, én is. – sírtam el magam, de az ölelése megnyugtatott.
- Ne sírj, nem akarlak sírni látni. – simogatta meg a hátam, majd elszakadva tőlem, gyors puszit adott. – Töltsük fel a videót, a héten meg is fogjuk tudni, hogy bejutottunk-e az élő adásba. – törölte le az arcomat és megfogva a kezemet a laptop elé húzott. Sikeresen elküldtük az anyagot és leültünk a földre csendben.  Odabújtam hozzá és megfogtam a kezét, Ő pedig átkarolta a vállam. Tudtam jól, hogy vele szeretnék megöregedni, hogy az életem, a szívem örökké az övé. Elmélkedésemet a telefon csengése zavarta meg. Videó hívás Philiptől. Mosollyal az arcomon vettem fel, elszakadva Tae Yang-tól.
- Szia szépségem. Rég láttalak, hogy vagy?
- Jól vagyok Philip. Megkaptad a papírokat? – néztem mosolygós arcát, miközben bólintott.
- Meg bizony. – harapott a szájába örülve.
- Mr. Hwang elég befolyásos ember, a továbbiakban, szeretném, ha te tárgyalnál vele. Bár kicsit szomorú lesz, hogy egy pasi fog helyettem menni, de nekem randim van, szóval rád bízok mindent.
- Tudtam, hogy kivel kell társulnom. Elképesztő nő vagy! – vigyorgott, majd felhúzta az egyik szemöldökét. – De milyen randi? Megcsalsz? Ki a szerencsés?  Woo Shin, vagy az a fiú, akit láttam?
- Sokat kérdezel. – húztam fel az orrom. – Sose csaltalak meg Philip, hisz nincs közünk egymáshoz már. – nagy sóhaj hagyta el ajkait.
- Ez igaz… Gratulálok Min Hae. Remélem sikeresen megakadályozod az esküvőt, de ha nem, akkor leszek a tanúd. –nevetett.
- Menj a francba Philip, honnan tudod, hogy meg akarom akadályozni és, hogy nem Woo Shin-al vagyok?
- Ismerlek kedvesem. Régen minden mozdulatodat kiismertem. Úgy gondolod elfelejtettem? Már akkor mikor Jeju-n voltál láttam, hogy szereted azt a pasit.
- Ah… - jöttem zavarba, majd rögtön Tae Yang-ra néztem, aki nem igazán örült a beszélgetésnek. – Philip, Ő is hallja, ugye tudod?
- Tudom. – vigyorgott. – Ne hagyd elmenni kölyök, különben elrabolom.
- Hagyd abba, tudd, hogy hol a határ. – szóltam rá, mert láttam, hogy barátom idegesen mocorogni kezdett. – Rád bízhatom az üzletet? – bólintására én is bólintottam. - Mindenről tudni akarok. – tettem még hozzá.
- Rendben, majd még hívlak. Szia. – intett és kinyomta. Tae Yang nem szólt semmit, de nem is nézett rám. Megint nem tudtam, hogy mit mondjak.

- Most féltékeny vagy? – fogtam meg a kezét ártatlan arccal.
- Nem. – mondta egyszerűen, de az arca mindent elárult.
- A pofid elárul… - csíptem össze az arcát, de mérgesen elkapta a kezem. – Haragszol? – biggyesztettem le a számat.
- Igen! – vágta rá.
- Ne csináld, Philip csak barát.
- Most már! De nem az volt…
- Mi húzott fel ennyire? –néztem az arcát, miközben elkaptam ingjének gallérját és a szemeibe néztem.
- „ Régen minden mozdulatodat kiismertem kedvesem” – idézte fintorogva és kissé nyávogós hangon, amitől nevetnem kellett, olyan aranyosan utánozta. Puha puszit nyomtam a szájára, hogy megnyugodjon.
- Most már jobb? – néztem fel rá csillogó szemekkel.
- Ahhh, de felhúzott. – jól esett a féltékenykedése, hisz tudtam, hogy ez a szeretet és a féltés egy jele. Ennél jobban nem is vallhatott volna nekem szerelmet. A mellkasához bújtam és éreztem teste melegét, amitől megnyugodtam és boldogság járt át.