19. fejezet

A fodrásznál ültem, aki laza hullámokba rendezte a hajam egy kis köves hajdísz és fátyol társaságában. Úgy éreztem, hogy a szívem örökre összetört. Nem mentek ki a fejemből Tae Yang szavai, de próbáltam túlélni és sodródni az árral. Kilenc órára teljesen kész volt a hajam és a sminkem. Már hazafelé tartottam a bátyámmal, de egy szót sem szóltam. Nem akartam senkivel sem kommunikálni vagy bármit is kifejteni. Feleslegesnek éreztem, hisz süket fülekre találtak volna szavaim. Egy órával később már az esküvői ruhámban szálltam ki a fotózás helyszínén. Min Hyuk a karját nyújtotta felém, fekete öltönyében nagyon helyes volt és csak most tűntek fel hozzám hasonló vonásai. Halványan elmosolyodtam, de tudta, mennyire szenvedek. A távolban feltűnt egy szőke fiú és hirtelen megtorpantam, azt gondolva, hogy Tae Yang az, de nem láttam tisztán, így megráztam a fejem és tovább mentem. Woo Shin diadalittasan állt a kis szófa előtt, amire leültettek.
- Anya, Woo Shin, mielőtt elkezdenénk, beszélhetnénk apával? Megvárnátok odakint? – kérte őket a bátyám, de anya először nem akart távozni, csak mikor apa megköszörülte a torkát és legyintve elküldte őket. – Apa, megkaptad a papírokat? – kérdezte, miközben már csak hárman maradtunk. A torkát köszörülte csak és nem nézett ránk.
- Milyen papírt? – léptem bátyám mellé. – Ugye, nem azokat a papírokat? – nem nézett rám, csak elfordította a fejét. – Min Hyuk! – fogtam meg a kezét, de csak letérdepelt apa elé. – Mit csinálsz Oppa? Kelj fel! – rángattam a karját.
- Engedd el őt apa. Láttad, hogy sokkal jobb nálam. Láttad, hogy mi mindent elért. – mondta, majd lehúzott maga mellé. Letérdepeltem én is könyörögve apámnak, de nem tudtam semmit sem mondani annyira zokogtam. Az esküvői ruhám meggyűrődött a kezeim alatt. – Lehet, hogy önfejű, lehet, hogy szabadszellemű, de csak azért, mert nem akar elkényeztetett nőként élni. Bízni akar a normális emberekben, miközben a vagyonosok között mozog. Ő Ilyen! Fogadd el végre és engedd el apám. Engedd, hogy azt tegye, amit szeretne. Meggyőzte Mr. Tanakát az egyik legkomorabb embert a világon, akikkel mi is tárgyaltunk. Sokkal több mindent elért, mint amennyit én elfogok. Engedd, hogy azt szeressen, akit csak akar. Nem hazudott, mikor azt mondta, hogy Hyung megütötte, én láttam a felrepedt száját, de az a fiú, aki bár nem tartozik a mi világunkba, megvédte őt. – hangosan zokogva hallgattam szeretett bátyám szavait.
- Álljatok fel. – utasított minket mély dörmögő hangon. Oppa felsegített, mert annyi erőm sem volt, hogy felálljak a sírástól.
- Min Hae?
- Igen apa? – nem néztem a szemébe, csak lesütöttem a fejem.
- Mindent egyedül csináltál? Miért tetted?
- Igen, azért tettem, mert azt mondtad, ha elérek valamit, akkor azt tehetem, amit szeretnék.
- Értem. Azért tettem mindent, mert attól féltem, hogy minden, amit felépítettem értetek, összeomlik a makacsságod miatt. Hogy hiába tanultál, nem élsz a lehetőségeiddel, de látom, hogy sokkal több minden van benned, mint amennyit én gondoltam. Tedd azt, amit szeretnél. Ezen túl te hozod a saját döntéseid. – felkaptam a fejem és remegő szívvel néztem rá. – Gyere ide… - tárta ölelésre a kezeit. Olyan rég ölelt meg, hogy idejét sem tudtam. Talán kislány voltam, mikor kimutatta felém a szeretetét. Átöleltem és zokogva hajtogattam neki, hogy mennyire hálás vagyok.
- Köszönöm apa! Köszönöm… - szipogtam.
- Bármit megtehetsz, de azt, amit csinálsz, ne hagyd abba, mert fényes jövő vár rád.
- Megígérem. – öleltem át szorosan, míg válla felett, láttam, hogy anya és Woo Shin mosolyogva jöttek be a terembe.
- Nem lesz esküvő! – szólt apám, s a levegő is megfagyott a teremben. – Woo Shin, ki vagy rúgva. Hogy merted megütni az egyetlen lányom? Nagyot csalódtam benned. Hord el magad, míg jót állok magamért. Azt gondoltad, hogy azért adom neked, hogy bántsd, te kétszínű senkiházi. –ordított vele, míg ex vőlegényem csak hebegett, védve magát.
- Nem érdekelnek a kifogásaid. Nem érdemled meg őt. Takarodj. – szinte futva ment ki és hallottam autója kerekeinek csikorgását.
- Remélem soha nem látom többet. – jegyeztem meg, míg anyám sírva ölelt át.
- Sajnálom kislányom. Nem tudtam mit tenni, míg apád ilyen makacs volt. Majd meghasadt a szívem. Bocsáss meg.
- Semmi baj anya, most már szabad vagyok. Mennem kell, ne haragudjatok. – léptem el mellettük, de még megálltam és visszafutottam a bátyámhoz. Szorosan öleltem a nyakát.
- Köszönöm Oppa. Szeretlek. Nagyon hálás vagyok. – nyomtam puszit az arcára. – Add kölcsön a kocsidat. - vigyorogtam fel rá, míg Ő kihúzta a zsebeiből a kulcsokat. – Köszi. – rohantam ki az autóig.
- Min Hae! – rohant barátnőm felém és nagy erővel nekem ütközve a nyakamba ugrott. – Ne tedd meg! Beszélek apáddal, csak ne menj hozzá, ahhoz a baromhoz.
- Nem épp fotózáshoz vagy öltözve. – fejtettem le a karjait a nyakamról, mert majdnem megfulladtam az ölelésétől.
- Nem fogok mosolyogni egy ilyen napon. Nem teheted ezt. – rázta erősen a fejét.
- Elszöksz velem?
- Menjünk gyorsan. – indult az autó felé. – De hogy fogsz vezetni ebben a cuccban. Nagyon szép vagy, de nem épp a legjobb a vezetéshez.
- Segíts. Tuszkold be a ruhát. – ültem be az autóba, majd nagy nyögések közepette benyomkodta a ruhámat. Átrohant a másik oldalra és beszállt.
- Siessünk! – sürgetett. Hangosan felnevettem, ahogy elindultunk. Olyan felszabadultan, amennyire, csak tudtam.
- Bekattantál? Min Hae? Ijesztő vagy!
- Csak szabad vagyok. Apa elengedett.
- Tényleg? Komolyan? – ült fentebb az ülésbe. – Istenem! – visított örömében. – Akkor hívjuk fel Tae Yang-ot. –a név hallatán remegni kezdtem és leálltam a leálló sávba. Kiraktam az elakadásjelzőt és a kormányra hajtottam a fejem. – Min Hae, mi a baj?
- Tae Yang és én szakítottunk. Nem akarok tudni róla semmit, soha többé és azt szeretném, ha rólam sem mondanál semmit neki, se Jae Yoon-nak. Mindenki higgye azt, hogy férjhez mentem, különben nem tudok új életet kezdeni, pedig most azt szeretnék, minden rosszat kisöpörve az életemből.
- Tae Yang rossz? – húzta fel a szemöldökét.
- Sose szeretett, összetörte a szívem.
- Ezt nem hiszem el. Ti nagyon szeretitek egymást.
- Nem, Ő megmondta, hogy nem szeret én meg nem fogom tovább áltatni magam. Kérlek, értsd meg és tarts tiszteletben a kérésem. Ne mond el senkinek. Mindenkinek így lesz a legjobb.
- Rendben. Megértelek. Nem tudom, hogy mi történt köztetek, de nem mondom el senkinek. Róla se fogok mondani semmit. Fel se hozom.
- Köszönöm. – mosolyogtam rá, majd újra útnak indultam. Úgy tettem, mintha minden rendben lenne. Fátylamat a szélnek eresztettem az ablakon keresztül és szabadon kiabáltam. Tudtam, hogy megváltozik az életem, de mégis minden este, mikor lefeküdtem Tae Yang mosolya jelent meg, ahogy lehunytam a szemem.

                                                                    - 2 hónap múlva - 

A nap még mindig verőfényesen ragyogott a kora szeptemberi időben. Új, tűzpiros Ford Mustang Cabrio autómmal hasítottam a szelet a városban. Imádtam, ahogy a szél a hajamba kapott. A motor hangja sem volt utolsó, s mivel imádtam vezetni, ezért több kört is tettem vele a városban, míg nem kezdődött a részmunka idős állásom az egyik kávézónkban. A motor morogva futott be a kávézó elé, a tükörbe nézve tettem fel némi szájfényt és már rohantam is be. 

- Jun! – intettem munkatársamnak, aki széles mosollyal üdvözölt engem.
- Már a sarkon hallottam, hogy jössz Noona. – mosolygott rám.     Jun egy évvel fiatalabb, mint én és nagyon jóképű. Fekete haja kissé kócosan lógott a szemébe, kissé eltakarva szintén fekete szemeit, amik gyönyörűek voltak. Sportos alkat volt, szinte mindig fekete farmert és fehér pólót viselt. Cukkoltam is vele sokszor.
- Mosol te egyáltalán, hogy mindig fekete fehérben vagy?
- Nézz csak ide? – húzta fel a pólóját megmutatva, tökéletesen kidolgozott hasizmát.
- Omo! Elriasztod a vendégeket. – nevettem, hisz egyáltalán nem hozott zavarba. – Vedd vissza a kötényed. – mondtam neki, miközben átnyújtotta az enyémet.
- Ilyet még nem láttál igaz? – vigyorgott.
-Ami azt illeti, láttam már ilyet, ez… - mutattam a hasára. -  valóban elismerésre méltó, de nem veszel le a lábamról Jun. – kerültem meg őt, hogy a kávé géphez tudjak menni, némi életerőért. A szemem elé nyújtott egy szál virágot a hátam mögül. Elnevettem magam. – Tényleg nagyon kaparsz, de sajnálom, foglalt vagyok. – vettem el a virágot. – Egyébként is a rózsát szeretem. – koppintottam az orrára a virág fejével. Nagy sóhajjal ült le a székre. Kicsit megsajnáltam, de ami velem történt egy életre nyomot hagyott bennem, így nem kezdtem bele kapcsolatba. Inkább dolgoztam és a hobbimnak éltem. A vezetésnek és a futásnak. Mind a kettő felszabadított és segített kiengedni a fáradt gőzt. Ezért is vettem magamnak egy méregdrága autót, hogy legyen mivel vigasztalódnom. Semmi más nem érdekelt.
- Bármit teszek, te visszautasítasz, pedig beléd szerettem első látásra.
- Na persze! – nevettem rá, hisz jól tudtam, hogy Jun kedves férfi, de nagyon sokat ad a látszatra. Nekem nem volt szükségem egy újabb olyan férfira, aki csak fel akar velem vágni. – Értékelem, hogy ilyen lelkes vagy, de tudod, hogy férjnél vagyok.
- Még sose láttam. Hol van az a titokzatos férj? – kérdezte, miközben a kávé gépet töltöttem újra.
- Dolgozik. Nagyon elfoglalt üzletember. De ne faggass, inkább menj és írd össze a megrendelést, addig tartom a frontot. – zavartam be a raktárba, mert már kezdett idegesíteni a közeledése. Nagyon jó barát, de mikor így nyomul, az fárasztó tud lenni egy idő után.
   Mivel kevés ember volt bent, így megengedtem magamnak, hogy egy kicsit böngésszek a telefonomon. Megnéztem pár videót, de megszólítottak.
- Elnézést, kérhetek nyolc americanot elvitelre?
- Persze! – néztem fel mosolyogva, de rögtön le is hervadt a jókedvem, ahogy megláttam az előttem lévő Tae Yang-ot. Ha az utcán jött volna velem szemben, lehet fel sem ismertem volna barna tincseit. A szívem a torkomban dobogott és remegni kezdett a kezem. A kávé géphez léptem némán és bár nem voltam ura a mozdulataimnak, de elkészítettem a kávét. Bepötyögtem a kasszába az összeget és elvettem a pénzt.
- Én… - kezdte volna, de gyorsan közbeléptem.
- Egészségére. Viszontlátásra. – hajoltam meg kissé, s próbáltam úgy tenni, mintha nem is ismerném.
- Köszönöm. – vette le a pultról a kávékat és kisétált az ajtón. Alig kaptam levegőt. A szívem a torkomban dobogott, felhozva minden érzést a felszínre.
- Jun! – szóltam be neki hátra. – Válts le kérlek. – Ahogy kijött, berohantam a személyzeti mosdóba és próbáltam pánikoló szívemet a helyére rakni. Oly annyira felkavart, hogy alig tudtam megnyugodni, ezért felhívtam Ah Ra-t.
- Te mondtad el Tae Yang-nak, hogy hol talál meg? – támadtam le.
- Min Hae, semmit nem mondok rólad Tae Yang-nak. Megígértem.
- Az előbb láttam. Befestette a haját világos barnára.
- Tudom. Én szinte minden nap találkozok vele Min Hae.
- Jó… - hessegettem magam előtt idegesen. - Akkor mit keresett itt?
- Talán véletlen? – kicsit elgondolkodtam ezen.
- Talán… Mindegy. Nem baj. Minden rendben. – nyugtattam magam.
- Nem úgy hallom, de Ő is… - közbevágtam:
- Jól vagyok. Nem akarom tudni.  Szia. – nyomtam ki a telefont és nagyot sóhajtva mentem vissza dolgozni…