6. fejezet

Vegyes érzések kavarogtam bennem, ahogy a Silk kávézó teraszán ültünk mind a tizenegyen. Kicsit haragudtam Tae Yang-ra, amiért megcsókolt - ha ezt nevezhetjük egyáltalán annak. Tudtam, hogy ez egy buta játék volt, de azért felkavarta az érzéseimet. Próbáltam nem mutatni a sértettségemet feléjük. Úgy tettem, mintha minden rendben lenne, de valahol belül éreztem, hogy nem így van. Boldog vagyok, ha vele vagyok és kezdek hozzászokni, hogy itt van a közelemben. Ez nem volt jó. Tudtam, hogy nem szabad ezt csinálnom, mégis, mikor rám mosolygott, elgyengült a lelkem.
- Haragszol még? – kérdezte mellettem ülve, a habos forró csokijával a kezében.
- Csak… felejtsük el. – válaszoltam, Ő meg csak vigyorogva bólogatott. Nem kellett mondani, láttam rajta, hogy élvezte az egészet. Egy ilyen játékból, viszont csúnya dolgok is kialakulhatnak, amiknek általában nem a legjobb a vége. Pont ezt éreztem, de elnyomtam magamban. Imádtam velük lenni. Mindig meséltek valami jó történetet és néha olyan orbitális baromságot hordtak össze, hogy megfájdult a hasam a nevetéstől. Tae Yang viszonylag nyugodt volt, de azért nem kellett félteni őt sem, ha viccről volt szó. Alamuszi volt, de tetszett, mert általában viszont nagyon kedves és figyelmes.
- Min Hae? – nevetésemet Woo Shin hangja szakította félbe. Felpattantam a székemből és szembe álltam vele. – Mit csinálsz te itt? Ezekkel… - rögtön felnyomta a vérnyomásomat, előjött belőle a bunkó, gazdag ficsúr és még le is nézte a barátaimat.
- Ezekkel? –kérdeztem vissza élcesen. – Ha már apád kifizette azt a méregdrága iskolát, ahova jártál, nem ártott volna megtanulnod azt is, hogy illik bemutatkozni, illetve köszönni.  Arról nem beszélve, hogy nyugodtan visszavehetsz a bunkó stílusodból, mert nem kíváncsi rá senki. Ezek… - tettem idézőjelbe az ujjaimmal. - az emberek a barátaim. – az arca eltorzult a méregtől. Sosem szerette, ha megalázom, mert Ő egy sérthetetlen személy, nekem meg a barátaim voltak azok. Egy cseppet sem foglalkoztam az Ő érzéseivel, mert olyan hamisak voltak, mint Ő maga. Elkapta a csuklóm és erősen szorítani kezdte. – Ez fáj, engedj el. – Tae Yang és Da Won már talpon álltak, de a szememmel jeleztem, hogy nincs semmi baj. Vonszolni kezdett maga után, miközben egyre jobban szorította a csuklóm. A magas sarkú cipőben szinte botladoztam utána. Bárhogy próbáltam kirángatni a kezem a szorításából, csak jobban fájt. Egyik kezével kinyitotta a kocsija ajtaját a másikkal meg betuszkolt. Ki akartam szállni, de nem engedte.
- Ott maradsz. – mondta kissé fennhangon. Beült előre, lezárta az autót, hogy ne tudjak elmenni és fújtatott, mint egy felbőszült állat. – Hogy képzeled, hogy megalázol? – ordított rám.
- Te mit képzelsz magadról? Szégyellek. – hallottam, ahogy a fogai csikorognak a visszafojtott dühtől.
- Azzal a szőke gyerekkel kavarsz?
- És ha igen? Te meg a titkárnőddel. Azt hiszed, hogy nem tudom? – felemelte a kezét, azt hittem, hogy meg fog ütni, de visszafogta magát. – Meg akarsz ütni? Csak rajta, lesz egy okom, hogy lemondjam az esküvőt.
- Nem engedem, hogy bárki más is hozzád érjen. – Odahajolt hozzám és meg akart csókolni. Ellenkeztem, de ahogy nem érte el az arcomat a nyakamra tapadt és a vállaimról letolta a toppom. Szorosan összefogta a kezem, hogy ne kapálózzak.
- Ne csináld. – ordítottam és a könnyeim utat törtek maguknak, miközben próbáltam kiszabadulni. Teljesen elborult az elméje, még sose volt velem ilyen erőszakos. Nem tudtam, hogy mi történik. Undorodtam tőle. Imádkoztam, hogy valaki mentsen meg. Mégis milyen jegyesség ez? Kapkodtam a levegőt, nem akartam, hogy hozzámérjen. Ah Ra dörömbölt be az ablakon.
- Engedd ki te szemét. – rángatta az ajtót. – Ha nem engeded el, betöröm a puccos kocsidat. – ordította, s már Tae Yang is dörömbölni kezdett az ablakon. Woo Shin kissé lenyugodva hajolt el tőlem, természetesen nem akarta, hogy baja essen az autójának.
- Nem fogod megúszni, ugye tudod? – oldotta fel a zárat én pedig azonnal kiszálltam.
- Rohadt szemét! – ordítottam utána, ahogy elhajtott. Észre sem vettem, hogy vékony pántomnak annyi és csak lóg a semmibe. Nagyon fájt a kezem és szégyelltem magam az egész csapat előtt.
- Min? Min, jól vagy? – ölelt meg barátnőm, de nem akartam többet sírni, már így is teljesen megsemmisülve álltam mindenki előtt. – Mi baja lett?
- Nem tudom. Hirtelen erőszakos lett, azt hiszi, hogy viszonyom van Tae Yang-al. Nem tudom, hogy meddig tudom még távol tartani magamtól. Teljesen bedilizett.
- Féltékeny… - jegyezte meg Jae Yoon.
- Egy francokat… - nevettem fel hangosan. Lehet úgy tűnik mindenkinek, hogy féltékenységből tette, de én nagyon jól tudtam, hogy a gondolat bőszítette fel, hogy más megkaphatja azt, amit Ő nem. Olyan nincs, hogy Ő valamit ne kapjon meg. Nem tudtam sírni, így nevettem. – Bocsi srácok a műsorért, azt hiszem, hogy hazamegyek. – hátat fordítottam és elsétáltam a stúdióig. Zokogtam, mint egy gyerek és két karommal öleltem magam. Nagyon feszült voltam. El akartam menekülni minden elől.
- Min Hae… - szólt a hátam mögött Tae Yang. Hátrafordultam, de csak jobban fojtogatott a sírás.
- Könyörgöm… Ne nézz rám ilyen szánalomra méltóan.
- Hogy tudok segíteni?
- Nem tudsz! A föld alá süllyedek előtted, hát nem látod? Miért kell, minden piszkos dolgot látnod az életemben? Csak ne legyél a közelemben, maradj távol.
- Én mit tettem? Tudom, hogy ma túloztam, de ne haragudj érte. Miért mondod, hogy maradjak tőled távol?
- Azért, mert megszokom és hiányozni fog. – hadartam el hisztérikusan. Nem akartam kimondani, mégis kimondtam. Az arca pont olyan meglepett volt, mint amilyenre számítottam. Az égre néztem és összeszorítottam a számat. – Sajnálom, hogy kiabáltam, nem akartam rajtad levezetni a feszültséget. Kérlek, ne haragudj. – indultam el a kocsihoz, de rájöttem, hogy az asztalon hagytam a kulcsot. – A francba! – ültem le mellé és nekidőltem. Felhúztam a lábam és eltemettem az arcom. Tae Yang leült mellém. – Elég kitartó vagy.
- Be kell fejeznünk a koreográfiát. – erre a mondatra már felnéztem és elnevettem magam. Láttam, hogy a kezében szorongat egy inget.
- Mit akarsz azzal? – néztem az anyagra.
- Ah! – felállt, szétnyitotta és rám terítette. – A pántod elszakadt… - Megint az a kedves és figyelmes gesztus, aminek nem tudtam ellenállni.
- Min Hae?
- Hmm? – néztem rá, miközben a fejem a térdeimen pihentettem.
- Emlékszel, hogy kérdezni akartam valamit, mikor feltörte a lábad a cipő? – bólintásomra folytatta. – Nem igazán értem meg a szüleidet. Miért akarják, hogy egy ilyen ember mellett éld le az életed?
- Nem tudják ezeket a dolgokat. Azt hiszik, hogy Woo Shin a tenyerén hordoz. Apa előtt csak a kedves arcát mutatja, de amúgy egy barom. Ezt akartad kérdezni?
- Nem, de nem fogom megkérdezni, mert nem ez a megfelelő alkalom.
- Nagyon kíváncsi vagyok, de úgysem fogod megkérdezni igaz?
- Igaz… - bólintott nevetve, s már kiabálta is Ah Ra a nevem.
- Itt vagyok. – pattantam fel, majd Tae Yang is követte a példámat. A többiek hazamentek csak In Seong, Jae Yoon és Ah Ra jött vissza. Idedobta a kulcsokat és hirtelen ötlettől vezérelve feltettem a kérdést:
- Van kedvetek kocsikázni? – nem kellett kétszer megkérdeznem, mert már ugrottak is be, ahogy csipogott az autó. Összehúztam magamon Tae Yang ingjét és beültem a volán elé. Ah Ra mellém ült, a fiúk meg hátra. Céltalanul indultam el, úgy, ahogy általában szoktam és közben bekapcsoltam a zenét. Mindenki énekelt és kapálózott, berázva az egész autót. Mintha az elmúlt fél órában semmi sem történt volna. Csak én éreztem magam vacakul. Szinte már a zenét sem hallottam, mert annyira elnyomták a gondolataim. Csak bambultam az utat. Tae Yang megérintette a vállam, mire megrezzenve belenéztem a visszapillantó tükörbe.
- Min Hae, lassíts. Nagyon gyorsan megyünk. – ránézve az órára, már százhúsz felett járt a mutató. Levettem a lábam a gázról és visszatértem a földre.
- Atya ég! Min! A kezed! – csodálkozott Ah Ra belilult csuklómon. Ráhúztam az inget.
- Semmi baja.
- Csak, hogy tudd, ha kiszáll az autóból szétvertük volna. – mondta In Seong.
- Nem értél volna el vele semmit. Olyan hatalom van a kezében, hogy te azt el se hiszed. Ezért választották Őt nekem. Pedig annyira szeretném, hogy ha valaki egyszer betörné az orrát, de ezt még én se tehetem meg, mert valószínű én húznám a rövidebbet. – alig, hogy kimondtam gondolataimat, a múltam kis szelete kezdeményezett videó hívást.
- Ezt fel kell vennem, ne haragudjatok. – még mindig vezettem és a telefonom a tartóban volt. Megnyomtam a kormányon lévő kihangosító gombot.
- Hello Philip. Eszedbe jutottam? Épp vezetek, úgyhogy legyél nagyon gyors.
- Még mindig gyönyörű vagy. – semmi szia, csak bumm a közepébe. – A mosolyod is gyönyörű.
- Ne nyalizz, mit akarsz?
- Üzletet kötni. Akkor gyors leszek, de még nézném a szép pofidat. – megráztam a fejem mosolyogva. – Holnap reggel van egy utad hozzám. Mindenképp nézd meg ezt a befektetést. Nem rázhatsz le.
- Attól függ, miről van szó. Nem fektetek be mindenbe, ami te szerinted jó üzlet.
- Mióta vagy ilyen válogatós baba?
- Mióta is? Nagyon jól tudod, mennyit buktam rajtad, de holnap reggel indulok Jeju-ra. Kijössz elém a reptérre?
- Alig várom, hogy lássalak.
- Na persze. Szia Philip. – intettem egy utolsót a képernyőre, majd kinyomtam.
- Ez az a Philip? – kérdezte rögtön barátnőm.
- Igen… - adtam kurta választ.
- Ki volt ez a tenyérbe mászó pasas? – fintorgott In Seong.
- Min Hae volt pasija. – nevetett.
- Ah Ra! – figyelmeztettem. – A látszat csal. Nagyon kedves férfi, Woo Shin-el ellentétben. De muszáj mindent megtudnotok rólam? Kissé zavarban vagyok, hisz én nem tudom, hogy nektek van-e barátnőtök, vagy, hogy ha volt is, milyen volt.
- Nekem nincs. – jelentette kis rögtön In Seong. – Tae Yang meg ezer éve nem randizott. – visszapillantó tükrömből láttam, ahogy meglöki a középen ülőt. Mosolyra húztam a számat.
Egy kérdésemre választ kaptam akkor, amit soha nem tettem volna fel neki. Sávot váltottam és bekanyarodtam, hogy a folyóhoz tudjunk menni. Megálltam és kiszálltunk. A levegő csodás volt, a madarak felrepültek, ahogy lementünk és leültünk a betonra. Kivettem a telefonom és csoportképet akartam készíteni.
- Nagy mosolyt! – kiáltottam el magam, mire mindenki odahajolt hozzám. Több képet is készítettünk, majd mindenkinek átküldtem. – Jae Yoon, ezen milyen fejed van már?– nevettem hangosan a képet nézve. - Mintha be lennél állva.
- Látod, nekem nem kellenek tudatmódosítók, beállok én a nélkül is. – nevetett mindenki. Hiányoztak a többiek, de ők négyen is elfelejtették velem a napközben történteket. Ennek hála, szerencsésen túlléptem az egészen. Megvettem a repülőjegyem és kis bőröndömbe pakoltam a legfontosabb holmimat. Letusoltam és épp, hogy lehuppantam az ágyamra, üzenetet jelzett a telefonom.

„Lee Woo Shin –  (21:23 PM)
Ne haragudj, amiért ma úgy
viselkedtem. Nem akartalak
bántani, csak kicsit elvesztettem
a fejem.
Tudod, hogy szeretlek.💓”

Csak eldőltem az ágyamon és nem tudtam eldönteni, hogy mit akar ezzel az üzenettel. Talán túl naiv voltam, amiért elhittem neki, hogy sajnálja, de azt nem, hogy szeret. Egy szerelmes férfi az én szótáramban nem ilyen. Nem tudtam, hogy helyesen teszem-e, ha nem írok neki vissza, de a mai nap után a nevére gondolni is bosszantó volt. Instagram fiókomba fellépve böngésztem, mikor kis szívecske jelezte, hogy új értesítésem érkezett.
„Sunshine_TaeYang_ követni kezdett téged. 1p”
Én is követni kezdtem és elvesztem a profilján. Talán éjfél lehetett, mikor a telefonommal a kezemben, mély álomba merültem.