3. fejezet

Már két hete, hogy Tae Yang-al gyakorolunk, de még mindig szokatlan egy picit. Az volt az első benyomásom róla, hogy nincs zavarban, de mikor elkezdtem jobban megismerni, rájöttem, hogy kissé félénkebb, mint gondoltam. Mindig udvarias volt velem, nem tudtam, hogy azért mert alapból ilyen férfi, vagy csak mert tudja, hogy előkelő családból származom. Mindennél jobban reméltem, hogy nem az utóbbi. Kinyitotta nekem a kávézó ajtaját és előre engedett. Ah Ra már messziről integetett nekünk.
- Sziasztok. Gyakoroltatok?
- Szünetet tartunk. – válaszolta Tae Yang.
- Mit kértek? – nézett ránk.
- Ilyen melegben mit szólsz egy kehely fagyihoz? – néztem Tae Yang-ra. – Megeszünk egyet ketten? Nekem sok lesz egy egész.
- Nekem jó. – bólogatott. - Melyiket szereted?
- Eper. – vágtam rá.
- Csoki. – vigyorgott.
- Akkor vegyesen kérjük. – néztem barátnőmre, aki csak mosolygott és már tette is a hideg finomságot a kehelybe, majd két hosszú kanállal rakta elénk. Leültem az egyik asztalhoz az ablak mellett és rákönyököltem, ahogy Tae Yang helyet foglalt velem szemben. Csendben kezdtük el enni, közben csörgött a telefonom. Mr. Tanaka állt a kijelzőn. Munka volt, így muszáj volt felvennem.
- Ne haragudj, nem baj, ha felveszem? Munka…
- Semmi probléma. – válaszolta. Rögtön el is húztam az ujjam a kijelzőn és japánul kezdtem el beszélni. Közben Tae Yang arcát fürkésztem, ahogy bámul ki az ablakon. Egy percet sem beszéltem szinte és már le is tettem, majd megfogtam a kanalam és ettem tovább.
- Nagyon jól beszélsz japánul. – nézett rám, miközben bekapott egy újabb falatot. – Hány nyelven beszélsz?
- Köszönöm. Három nyelven az anyanyelvemen kívül. Angol, Japán és mandarin nyelven.
- Wow! Akkor te nagyon jó tanuló voltál.
- Fel kellett zárkóznom a bátyámhoz. Ő igazi stréber volt, én utáltam tanulni, de a szüleim nagyon akaratosak voltak. Nem mintha bánnám, hogy tanultam, de nagyon nehéz volt tartani a tempót. Viszont még így is találtam alkalmat, hogy kiszökjek az ablakon.
- Kimásztál az ablakon? – nevetett fel hangosan.
- Nagyon rossz gyerek voltam, ezért fognak a mai napig rövid láncon, de maradtam lázadó. – mosolyogtam, miközben folyamatosan Woo Shin hívott a telefonon. Nem akartam vele foglalkozni, ezért lenémítottam és lefordítottam a kijelzőt. – Te milyen voltál?
- Nem voltam kitűnő tanuló, de azért rossz sem. Nem beszélek három nyelven, de koreográfus lettem és imádom, amit csinálok. Eleven voltam a középiskolában, párszor térdepeltem a terem előtt. – mosolygott.
- Értem. – mosolyogtam, s megláttam Woo Shint az ablakon keresztül. – Francba! – buktam le az asztal alá, felnyúlva a telefonomért. Tae Yang csak nézett le értetlenül. – Ott a barátom. Nem akarok vele találkozni. Bemegyek oda, majd jövök, nehogy itt hagyj. - Lehajolva futottam be a belső raktárba és kifújtam egy adag levegőt. Bajban lettem volna, ha meglát Tae Yang-al. Minden egyéni akciómat titkolni kellett apa elől, s ha Woo Shin meglátott volna, akkor egy órán belül vége lett volna minden programunknak. Vártam pár percet és felhívtam Ah Ra-t.
- Elment már? – kérdeztem rögtön, mire a válasz igen volt. Óvatosan dugtam ki a fejem az ajtón, hogy lássam, tényleg eltűnt-e már.
- Ez meleg volt. – sóhajtottam, majd visszasiettem Tae Yang mellé. – Ne haragudj. – néztem rá nagy szemekkel, de Ő csak a fejét rázta. Láttam az arcán, hogy nem érti a helyzetemet. Úgy éreztem magyarázkodnom kell.
- Apa állandóan vak randikra küldött engem, hogy férjhez adjon, mert annyira lázadó és önfejű vagyok, hogy jobbnak látta, ha valaki majd elvesz, és Ő majd helyrerak. Az összes férfi, akikkel randiztam, mind sznob seggfej volt. –álltam meg a számhoz kapva. – Bocsi, ez kicsúszott. – haraptam a számba zavartan, amiért káromkodtam, de csak nevetett és várta, hogy folytassam. – Szóval, egyáltalán nem az én világom, amit a szüleim szeretnének, ezért szeretnék kitörni, vagy megtörni apa makacsságát. Woo Shin csupa formalitás, aki csak a vagyonra és a hatalomra vágyik. Basáskodik felettem, nem hagy nekem teret, nem tud szórakozni és semmi humorérzéke nincs. Nem ezt álmodtam meg magamnak. Olyan embert szeretnék magam mellé, aki azért szeret, aki én vagyok, nem pedig azt szereti, hogy honnan jöttem.
- Mire vágysz?
- Szeretnék szerelmes lenni, együtt sétálni, nevetni, szórakozni, utazni. Bárcsak úgy élvezném a munkám, ahogy te. Bárcsak ne különböztetnének meg az emberek, ha megtudják, hogy ki vagyok.
- Engem nem érdekel, hogy milyen családból származol, én nem érdekből barátkozom veled. – kissé úgy éreztem magára vette az utolsó mondatomat, ezért tiltakozni kezdtem.
- Ne haragudj, én nem rád értettem, hanem azokra az emberekre, akik a munkában is körülvesznek.
- Ah, értem. – bólogatott, én meg megint túl sokat mondtam és zavarban voltam.
- Sokat beszélek néha. – sütöttem le a szemem.
- Örülök neki, hogy jobban megismerlek. – erre a mondatára már elmosolyodtam és a szemébe néztem. Örültem neki, hogy nem kezel másképp.
- Sziasztok srácok. – ült le mellém Ah Ra. – Meleg volt mi? – sandított rám.
- Köszi, hogy kimentettél.
- Jössz te is a buliba?
- Milyen buli? – néztem Tae Yang-ra.
- Ah, nem volt még alkalmam megkérdezni. Lesz egy kis éneklős, táncolós buli. Van kedved velünk tartani?
- Igen! – jöttem lázba a buli hallatán. Isten tudja mikor mozdultam már ki társaságban. – De te honnan tudsz erről?
- Jae Yoon elhívott. – vigyorgott kissé illegetve magát.
- Csak nem…?
- Ismerkedünk. – pirult el. Tae Yang arckifejezéséből tudtam, hogy neki már nem újdonság ez az egész, hisz Jae Yoon nagyon jó barátja. Megvártuk, míg Ah Ra műszakja letelik és hárman mentünk vissza a táncstúdióba. Még mindig nem volt meg az egész koreográfia és addig nem is akartuk senkinek megmutatni, míg nem vagyunk összhangban. Így kettesben próbáltunk. Már egyáltalán nem zavart, ha Tae Yang megérintett, közelebb éreztem magamhoz és nem voltam olyan zavarban. Úgy éreztem, lassan összeszokunk.
- Nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan tanulsz, ahogy azt sem, hogy tűsarokban nem esel el.
- Hozzá vagyok szokva. – fújtattam, mert a tánc elég kimerítő volt.
- Mára ennyi, most menjünk a többiekhez. Már biztos indulnának.
Megkerestük a többieket és már indult is a buli. Egy karaoke bárba mentünk, ahol nagyon jó volt a hangulat. Ah Ra és Jae Yoon nagyon közel kerültek egymáshoz, bár próbálták leplezni, de pillantásuk mindent elárult. Csak mosolyogtam a poharam mögül és arra gondoltam, hogy én soha nem fogok így nézni senkire, ha beadom a derekam Woo Shin-nek. Annyira elragadtak a gondolataim, hogy észre sem vettem, hogy Tae Yang szólt hozzám.
- Énekelsz? – kérdezte, mire én csak bambán elvettem a mikrofont és kerestem egy számot. Egy szomorú dalt énekeltem és nem tudtam elszakadni a gondolattól, hogy börtönben élek. Éreztem, hogy egy régi érzés kerít hatalmába, kiesett a kezemből a mikrofon és remegni kezdtem, a maradék erőmmel kirohantam a levegőre. Nekidőltem a falnak. Kapkodtam a levegőt, mint egy fuldokló ember, nem szabadultam a gondolataimtól. Az arcomat könnyek borították el. Ah Ra rohant utánam.
- Min Hae! – fogta meg a vállaim és erősen rázni kezdett. – Újra előjött a rohamod? –Nem tudtam megszólalni, de ordítottam belül.
- Mi történt? – szaladt elénk Tae Yang. Megfogta a karom és aggódva figyelte az arcom. A földet bámultam, nem akartam, hogy így lásson, de annyira sírtam és remegtem, hogy beleszédültem.
- Középiskola óta nem jött elő a rohama.
- Milyen roham? – kissé megemelte a hangját, de csak azért, mert láttam rajta, még ilyen állapotban is, hogy nagyon aggódik. Nem lehettem szép látvány.
- Pánikrohama van. A stressz és a nyugtalanság miatt.
Körmeim belevájtak Tae Yang bőrébe az ingjén keresztül, ahogy a karját szorítottam. Magához rántott, s szorosan átölelt. Éreztem szapora szívverését, csak arra próbáltam koncentrálni.
- Nincs semmi baj. Minden rendben. Nyugodj meg. – sorolta, míg a légzésem szép lassan kezdett helyreállni. Bár még mindig remegtem, de sokkal jobban éreztem magam.
- Minden rendben van. – simogatta a hátam. Nagy sóhaj szakadt fel belőlem. Megfogta a vállam és lehajolt, hogy lássa az arcom. – Jól vagy? Hazaviszlek. – Erre a kijelentésre erősen rázni kezdtem a fejem. A hangom bizonytalannak éreztem, így próbáltam jelezni, miközben az ingjét szorítottam.
- Nem akar hazamenni. – magyarázta Ah Ra. – Pont azért van rosszul, mert úgy érzi, hogy megfullad ott. Majd én hazaviszem. – összeszedtem magam és próbáltam érthető mondatokat összerakni, majd ki is mondani.
- Nem. – súgtam. – Azt hiszem, sétálok egyet. Menj vissza Jae Yoon-hoz. Biztos aggódnak.
- Biztos? De ha újra…
- Nem lesz újra. – mondtam alig hallhatóan.
- Veled megyek. – ajánlotta fel Tae Yang.
- Rendben leszek, ha velem jön. – mondtam a még mindig hezitáló barátnőmnek, aki aggódva hagyott ott minket. Szégyelltem magam a kirohanásomért. Beletúrtam a hajamba, majd megtöröltem a szemeimet.
- Ne haragudj a hisztim miatt. Köszönöm, hogy segítettél.
- Most már jól vagy? – fogta meg a kezemet, teljesen ösztönből, majd mikor észrevette, elengedett és szégyenlősen harapdálta alsó ajkait. Elmosolyodtam.
- Jól vagyok. - bólintottam és elindultunk szép lassan. Nem szóltunk semmit. A város már sokkal halkabb volt, így csak cipőim egyenletes kopogását lehetett hallani. Tudtam, hogy rengeteg kérdés kavarog a fejében, de nem akarta felhozni a dolgot, én meg nem akartam róla beszélni. Nem akartam terhelni a dolgaimmal, már így is szépen bemutatkoztam. Többet is láthatott belőlem, mint amennyit mutatni akartam. Leültem egy padra és felnéztem az égre. A csillagok olyan szépen ragyogtak, hogy meg akartam őket érinteni. Ujjaim között néztem őket, de olyan távolinak tűntek, mint a reményeim. Tae Yang zsebre dugott kézzel állt előttem, majd mikor ránéztem, leült mellém, majd egy mozdulattal az ölembe hajtotta a fejét és feltette a lábát a padra. Meglepődve néztem le rá, hosszú hajam, szinte az arcába lógott. Nagy barna szemeivel végigvizsgálta az arcom, majd az égre nézett.
- Így sokkal jobb a csillagokat nézni. – felnéztem én is és együtt csodáltuk őket.
- Olyan szépek… - alig hallhatóan hümmögött egyet és újra csend telepedett ránk. A szívem hangosabban kezdett dobogni a közelségétől. Nemrég teljesen megnyugtatott, de most újra úgy éreztem, hogy bepánikolok. Nem, ez más volt, határozottan más.