13. fejezet

Megvártam, míg Tae Yang teljesen eltűnik a látókörömből. Nehéz szívvel néztem, ahogy átrohan a zebrán és eltűnik az utca végén. Kiszálltam az autóból, hogy visszamehessek a próbaterembe. Hirtelen tört rám a fáradtság, a fejem hasogatott, hisz az utóbbi hetekben alig alszom, az evésről, már nem is beszélve.
- Hahó! – kiabáltam túl a zenét, mikor beértem.
- Noona, neked nem randin kellene lenned? – egy egyszerű vállrándítással válaszoltam:
- Lemondtam, hogy veletek lehessek. – csíptem meg Hwi Young arcát. – Ki fogja helyettesíteni Tae Yang-ot? – egyszerre tette fel mindenki a kezét.
- Rendben! – nevettem. – Akkor mindenki sorra kerül, elpróbáljuk nyolcszor legalább. A tánc nagyon jól karbantartotta a testem és a lelkem is. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen szabadnak is érezhetem magam, miközben táncolok. Bármi is történjen a jövőben, soha nem fogom megbánni, hogy ezeket az embereket megismertem. Az én világom nagyon messze áll az övékétől, de mégis azt éreztem, hogy közéjük tartozom. Általában azokat az embereket kiközösítik, akik valamilyen formában eltérnek a normától. Volt, aki csak azért akart hozzám közeledni, mert a szüleim tehetősek, viszont mindig isteni tehetségem volt hozzá, hogy ezeket kiszűrjem, ezért is éreztem magam jobban egy átlagos hátterű társaságban. Már a harmadik körnél jártunk és épp Ro Woon-al táncoltam, mikor kissé megszédültem.
- Jól vagy? – fogta meg a karom, én meg próbáltam a fejemet a helyén tartani, mert forgott velem a világ.
- Jól vagyok, csak szédülök. – Young Bin egy üveg vízzel szaladt felém. – Köszi. – vettem át és kortyoltam bele párat.
- Hagyjuk a próbát mára… - ajánlotta fel Ro Woon.
- Nem, mehet tovább. – ráztam meg a fejem és a fal mellé tettem az üvegemet. Már sokkal jobban voltam, annak ellenére, hogy a fejem nagyon fájt. Újrakezdtük az egészet, de amikor Ro Woon-hoz értem, újra szédülni kezdtem és a karjaiban tudtam csak megkapaszkodni, hogy el ne essek.
- Rosszul érzem magam. – ennyit tudtam kimondani, mert éreztem, ahogy a lábaim összecsuklanak és teljesen megszűnik a világ.

Ütemes sípolásra ébredtem fel. Felültem az ágyban és hunyorogva néztem körbe. A karom fájt, ahogy megmozdítottam, mivel egy óriási tű volt benne, amibe kis csövön keresztül csöpögtették belém az életet. Néztem, ahogy az átlátszó kis zacskóból apró cseppek ütemesen cseppenek le. Azt tudtam, hogy kórházban vagyok, csak azt nem tudtam, hogy kerültem oda. Egy nővér lépett be az ajtón.
- Elnézést, de hogy kerültem ide? Mi bajom van? – belelapozott a kis mappájába és rám mosolygott.
- Semmi komoly, ne ijedjen meg. A vizsgálat alapján vérszegény és alultáplált. A vércukor szintje és a vérnyomása is igen alacsony, valószínű, hogy ezért ájult el. A barátai kint aggódnak önért és várják, hogy bejöhessenek. Beküldjem őket?
- Köszönöm. Igen. – túrtam a hajamba, mikor távozott.
- Min Hae! – ordította barátnőm szaladva.
- Jaj, de hangos vagy. – mosolyogtam feléjük.
- Annyira megijedtünk. Miért nem eszel rendesen? – tolt le Da Won.
- Bocsi, hogy megijesztettelek titeket. Nincs étvágyam mostanában. Örülök neki, hogy mind itt vagytok. – mosolyogtam rajtuk végig. A kis szoba majdnem megtel velünk. Tae Yang még valószínű mindig a randevúján volt, így nem is kerestem.
- Nem szóltam apádnak, csak Min Hyuk-nak. Azt mondta, hamarosan itt lesz. – ahogy kimondta nyitódott is az ajtó, de nem Oppa futott be rajta, hanem Tae Yang. Látszólag, nagyon sietett, mert teljesen kifulladva állt meg az ágyam végében. Széles mosollyal intettem neki.
- Mi történt? – lihegte.
- Elájult. Alultáplált és vérszegény. Ennyit mondott az orvos. – magyarázta Ro Woon, mire Tae Yang egy egészen jól hallható sóhajt engedett ki magából.
- Én meg azt hittem, hogy terhes vagy. – nevetett Ah Ra az ágyam szélén ülve.
- Persze, csak nem tudom, hogy ki az apja. – valamiért mindenki az ágyam végében lévő Tae Yang-ra nézett. A levegő bent akadt a tüdejében, miközben az arca egyre vörösebb lett a feltételezéstől. – Srácok, ugye az megvan, hogy nem vagyok terhes? Főleg nem tőle, hisz csak barátok vagyunk. – mutattam az említettre.
- Eléggé meglepődtem, mikor kijöttél melltartóban a szobájából. – magyarázta In Seong. – Majdnem megfulladtam.
- Uram Atyám, tudtam, hogy ezt még megkapom. – fogtam a fejem, miközben az értetlen arckifejezéseket figyeltem. – Részeg voltam In Seong, azt se tudtam, hogy hol vagyok, azt meg végképp nem, hogy miben. Miért hozol fel egy ilyen kellemetlen témát?
- Bocsiiiii. – húzta el a bocsánatkérést.
- Nincs köztünk semmi, csak barátok vagyunk. – idézett engem Tae Yang, hogy végre túllépjünk ezen a kényelmetlen témán. Az arcából semmit nem tudtam leolvasni. Olyan hideg volt, mint a jég.
- Na! Most, hogy mindenki kíváncsisága ki lett elégítve, hazamegyek. – álltam volna fel az ágyból, de Ro Woon, visszanyomott.
- Sehová sem mész. Pihensz pár napot.
- Azt nem lehet. – nevettem. – Nekem nincs időm. Meg kell akadályoznom az esküvőt.
- Ezért nem eszel és alszol mostanában? – kérdezte, az ajtón belépő bátyám, de csak zavartan félrenéztem és kivettem a kezemből a tűt.
- Muszáj mennem. – szálltam le az ágyról.
- Este? Mégis mit tehetnél most? – kérdezte.
- Sokat. Van, amit sürgősen át kell néznem.
- Ráér holnap is. Feküdj vissza. – erősködött, de megmarkoltam a karját határozottan.
- Nem tehetem! – kezdtem hisztissé válni. Azt éreztem, hogy újra kicsúszik alólam a talaj. Az időpont vészesen közeledett. Holnap este vacsora lesz, ami inkább családi kupaktanács, s tennem kellett valamit, amíg még nem késő.
- Nem érted meg, hogy így nem éred meg az esküvőd? – rázott erősen a karomnál fogva, hogy térjek észhez.
- Oppa… - hajtottam le a fejem. – Nem téged akarnak belerángatni, egy eleve halálra ítélt kapcsolatba. Utálom Woo Shin-t és ez akkor sem fog megváltozni, ha elvesz feleségül. Egyre jobban csak utálni fogom, míg meg nem öljük egymást.
- Tudom, hogy nem szereted. Sejtem, hogy mit érzel. Megpróbálom apát meggyőzni. Csak ma éjszaka maradj itt és aludj. Ha nemet mondasz, elmondom apának, hogy kórházban vagy. – felmosolyogtam rá a fenyegetőzését hallva, de tudtam, hogy nem üres szavakat mondott.
- Ne beszélj apával. Nem kell, hogy te is bajba keveredj miattam, elég gondot okozok másoknak így is. Itt maradok ma este, de holnap reggel gyere értem. – fogtam a fejem, mert újra szédülni kezdtem.
- Feküdj le Min Hae. – igazította meg a párnámat Ah Ra. Engedelmesen lehajtottam a fejem és szinte rögtön elnyomott az álom.
- Oppa, maradj velem. Félek… - súgtam félálomban, miközben a kezét fogtam, míg újra mély álomba nem merültem. Amikor felkeltem, a kórtermet gyér fény töltötte be és a tű újra a kezemben volt. Annyira elfáradtam az utóbbi hetekben, hogy teljesen kiütöttem magam erre a pár órára. Talán a gyógyszerek is hatással voltak rám, egészen biztos voltam benne. Felültem az ágyon és úgy éreztem magam, mint aki másnapos. Szétnéztem a szobában és ott ült a fotelban Tae Yang. Fejét a vállain nyugtatva aludt. Kimásztam az ágyból és magam után húzva az infúziómat leguggoltam elé.
- Tae Yang… - súgtam, s megérintettem a térdét.
- Mi a baj? Rosszul vagy? – ijedt fel.
- Semmi baj. Jól vagyok, de te miért vagy itt?
- Azt mondtad, hogy félsz… - dörzsölte meg a szemeit és fentebb ült a székben. – Nem akartalak egyedül hagyni.
- Kedves volt tőled. Azt hittem, hogy Min Hyuk áll az ágyam mellett. Sajnálom, hogy megkértelek.
- Ha nem kérsz meg is maradtam volna… De miért nem alszol?
- Nem tudok már. Szomjas vagyok és unatkozom.
- Elsétálunk az automatáig? – dőlt előre a fotelban, mire én vigyorogva felpattantam, hirtelen mozdulatomtól megint megszédültem. – Hej! – állt talpra és megfogta a karom, látva megingásom. – Inkább feküdj vissza.
- Nem, jól vagyok, csak hirtelen álltam fel. Menjünk. – indultam magam után húzva a kis gurulós szerkezetet. Némán ballagtunk egymás mellett, a csend kínos volt. Mindig is utáltam, ha kínos csend telepedik két emberre, ezért bár nem akartam, de megszólaltam.
- Sajnálom, hogy megzavartam a randidat.
- Ah… - dörzsölte meg a szemöldökét, én meg csak felvigyorogtam rá. – Most látom, milyen picike vagy a magas sarkúd nélkül. – emelte a kezét a fejem felé, ahogy az automata elé értünk. Lábujjhegyre álltam, hogy elérjem a magasba tartott kezét.
- Nem vagyok pici…- vágtam durcás fejet, miközben a fejem búbjára rakta a tenyerét. Éreztem, hogy megremeg a keze, s tartva vele a szemkontaktust, visszatettem a sarkamat a földre. Egy pillanatra sem vette le rólam a szemét, de a kezét elemelte a fejemtől, ami az oldalán lógott tovább. Annyira szerettem volna megölelni, hogy ökölbe kellett szorítanom a kezem, hogy elnyomjam magamban ezt az érzést.
- Mit kérsz? – kutatott az apró között a zsebében.
- Azt! – nyomtam az ujjam az üvegre, rámutatva. A fémpénz csörögve zuhant a többi közé és miután a gombot is megnyomta zajosan dobta ki a buborékos üdítőt. Kinyitotta nekem és átadta. Megvártam, míg az övé is leér és elveszi, majd leültem az egyik székre. Ilyenkor mindenki alszik, és senki nem kószál a folyosókon, így nagyon nagy csend volt, ahogy leültünk. Percekig hallgattam, minden egyes lélegzetvételét. Néha beleivott a kis dobozba, a széken hátra dőlve és elnyúlva. Idegesen forgattam a kezemben az üdítőmet és csak arra próbáltam koncentrálni. Kissé megköszörülte a torkát… ahogy ránéztem, láttam, hogy Ő is utálja, ha kínos a csend.
- Hogy akarod megakadályozni az esküvőt?
- Egyszerűen tönkreteszem Woo Shin-t.
- Képes vagy rá?
- Tudod, hogy kivel beszélsz most? A csodás, de gyilkos természetű Szirén-el. – nevettem.
- Valóban? – nevetett rám és arcát látva, csak még jobban szerettem volna megérinteni. A kezem elindult az arca felé, de ahogy a tekintete rájuk tévedt, gyorsan visszarántottam és elpirultam. Megköszörülve a torkomat, legurítottam a maradék folyadékot és felálltam, hogy kidobjam a szemetesbe a dobozom. Hátulról karok öleltek át, amitől a szívemre mázsássúly telepedett, s bár megnyugtatott, de fel is kavart. Remegve érintettem meg a karját a vállaim körül.
- Tae Yang… - súgtam alig hallhatóan, de Ő csak jobban a nyakamba fúrta az arcát és mélyen beszívta az illatomat. – Tae Yang? – fordultam vele szembe, miután lefejtettem a karjait rólam. – Valami baj van? – Tekintetét a lábaira szegezte, a szőke tincsei előre bukva, szinte eltakarták az arcát.
- Hazamegyek… - válaszolta, majd sebesen elindult. Futottam volna utána, de elestem, az állvány pedig csattanással zuhant utánam.
- Min Hae! – rohant vissza hozzám, megfogva a vállaim. – Jól vagy?
- Nem! – markoltam a pólóját. – Te olyan idióta vagy.
- Ezt most miért mondod? – pislogott rám, de csak vettem egy mély levegőt és felálltam.
- Majd egyszer rájössz… - fordultam el, de elkapta a karom, hogy segítsen visszamenni a terembe. – Megy egyedül is, nem vagyok fekvőbeteg. Teljesen tönkreteszed az életem…
- Mondhatnám én is ezt… - vigyorgott, amire én is elnevettem magam. Egy hajszál választott el attól, hogy mindent elmondjak neki, de túlságosan féltem a reakciójától és a következményektől. Ő most kezdett el randizni és nem akartam tönkretenni a kapcsolatát, mert ha boldogan élhet, akár velem, akár nélkülem, nekem az már elég.