4. fejezet

Ott feküdt az ölemben, olyan nyugodtság telepedett rám, amit már nagyon régen éreztem. Mennünk kellett vissza, így olyan gyorsan állt fel, mint amilyen gyorsan a térdeimre hajtotta a fejét. Én is felálltam és indultam volna utána, de meglepődve tapasztaltam, hogy új cipőim teljesen feltörték a lábam. Felszisszentem, ahogy léptem, ezért levettem visszaülve a padra.
- Mondtam, hogy nem kellene állandóan ezekben járnod. – guggolt le elém megvizsgálva a lábam. – Ez elég csúnya. – nem is érdekelt abban a percben semmi, csak üres tekintettel néztem le rá, ahogy a lábaimat fogta. – Miért jársz folyton ezekben?
- Mert így csinos vagyok. – válaszoltam, de csak némán nézett rám.
- Ezek nélkül is szép vagy. – bókolt nekem kissé belepirulva. Elmosolyodtam, mert még soha nem mondta nekem senki, ezeket a szavakat, főként nem ilyen aranyosan.
- Köszönöm. – válaszoltam halkan, majd el kellett kergetnem a rózsaszín ködöt az arcom elől, ideje volt felébrednem. Az, hogy így kezdtem nézni rá, egyáltalán nem volt számomra jó, mert tudtam, ha beleszeretnék, akkor csak egy újabb bonyodalmat vennék a vállaimra. Se neki, se nekem nem lenne előnyös. Főleg, ha csak egyoldalú lenne. Visszadugtam a cipőimbe a lábam és felálltam.
- Ha arra megyünk, akkor egy utcára lakom, ott el tudjuk látni a lábad és adok egy papucsot, vagy visszasétálhatunk a bárhoz, de akkor pár napig sántítasz majd.
Nem tudtam mi tévő legyek. Hátat fordított nekem és leguggolt.
- Ugye nem akarsz a hátadon cipelni?
- Az ölembe vigyelek? – nézett vissza rám.
- Egyikben sem. – tiltakoztam, megfogva a karját és felhúztam. – Nem akarom. Zavarban vagyok. – vallottam be, de Ő csak egy széles mosollyal válaszolt. – Mosd le azt a ragyogó vigyort az arcodról. Ne nevess ki. –félre billentett fejjel tovább folytatta. Az arcom kezdett lángolni, ezért megköszörültem a torkom elindulva abba az irányba, ahol a lakása volt. Lazán futott utánam, még mindig ugyanolyan széles mosollyal. Nagyon fájt a lábam, alig jutottam el pár métert. Meg kellett állnom. Tae Yang félmosolyra húzta a száját és újra leguggolt. Beadtam a derekamat, felmásztam a hátára cipőimmel a kezemben.
- Nehéz vagyok. – súgtam a fülébe.
- Csak kapaszkodj. – egy szót sem szóltam, csak a hátának vetettem a fülem és hallgattam a szívverését. Olyan volt, mint egy altatódal, szinte beszippantott az álom. A rohamok után mindig nagyon elfáradtam. Olyan érzés volt, mintha kiszippantana belőlem minden energiát, mintha teljesen üres lennék. Mindig is tudtam, hogy ez egy magányos érzés.
- Beszélgessünk. Különben elalszom. – tettem a vállára az állam.
- Miről szeretnél beszélgetni? – kérdezni szerettem volna, de inkább nem tettem fel. Nem akartam a személyes terébe lépni, vagy a magánéletéről kérdezni, nem volt hozzá bátorságom, úgy éreztem, hogy nem állunk egymáshoz elég közel. Nem akartam, hogy félreértse, ezért hallgattam.
- Csak valamiről…
- Akkor kérdezhetek? - hümmögtem egyet válaszként, viszont nem tette fel a kérdést.
- Nem kérdezel?
- Inkább nem. – mondta. Mindkettőnknek volt olyan kérdése, amit nem mert feltenni a másiknak. Hajtott a kíváncsiság, hogy mit szeretne rólam tudni, hogy vajon Ő is épp azon gondolkodott-e, amin én.
- Na! – hajoltam előrébb, Ő meg oldalra fordította a fejét. Az arca túl közel volt. Mindketten egyszerre fordítottuk el a fejünket.
- Majd később megkérdezem… - ment tovább, de nem sokáig, mert megálltunk egy nagy épület előtt. – Itt vagyunk. – leguggolt, hogy le tudjak mászni a hátáról. A cipőmet felvéve sántítottam utána. Figyelmesen megfogta a kezem és felsegített az első emeletre. A lakása meglepően tágas volt. Nem tudtam, hogy egyedül lakik vagy valaki mással. Mintha kiolvasta volna a gondolataimat, mert válaszolni kezdett rá.
- In Seong, Jae Yoon lakik még itt. Ne haragudj a rendetlenségért. – kapkodott össze pár sörös dobozt az asztalról. Alaposan körbenéztem, míg kidobta őket, leülve a kanapéra. – Rögtön hozom az elsősegély dobozt. – kiabált a hátam mögött. Hátradőltem nem válaszolva. Annyira elfáradtam, hogy míg a falat bámultam, ami régi lemezekkel volt kirakva elnyomott az álom. Jó érzés volt, mintha biztonságban éreztem volna magam. Otthon azt érzem, hogy figyelnek, mindig a megfelelni vágyás gondolata gyötör, nem elhanyagolható, a legnagyobb problémám Woo Shin sem.
- Min Hae… - suttogták a nevem, de nem akartam felébredni. – Min Hae, folyamatosan csörög a telefonod. Ébredj fel. Én nem bánom, ha itt alszol, de az apád nagyon dühös lesz.
- Minden lánynak azt mondod, hogy nem bánod, ha itt alszik? – nem nyitottam ki a szemem, de már nagyon is ébren voltam. Nem akartam hazamenni. Félrefordított fejjel néztem Tae Yang-ra, aki felém nyújtotta a telefonom. Ahogy megláttam a kijelzőt, nagyot sóhajtottam és felvettem.
- Miért hívsz ilyen későn? – vontam kérdőre Woo Shin-t. Mikor közölte, hogy a szobámban vár, minden álom kipattant a szememből. – Mit keresel a szobámban? Ma nem megyek haza Woo Shin, úgyhogy felemelheted a kényelmes hátsódat és nyugodtan leléphetsz onnan. Mégis mit gondoltál, hogy bemész a szobámba? – leállt velem vitatkozni. – Nem érdekel, hogy apa mondta, ahogy azt sem, hogy mit reméltél. Remélheted még nagyon sokáig, mert az a vonat nem jön neked. – csaptam le a telefont. – Barom… - tettem hozzá ledobva a készüléket az asztalra. Tae Yang értetlenül pislogott rám. – Ne haragudj. – dőltem hátra a kanapén, majd Ő is ugyanezt tette. – Mégis mit gondolt, hogy bemegy a szobámba!?
- Van egy sejtésem. – vigyorgott rám nézve. A gondolatra is beleborzongtam.
- Azt várhatja, ugyanis soha nem engedném neki. Még a kezemet sem foghatja meg.
- Nem tudok elképzelni ilyen jegyességet.
- Ez nem is az. Ez mind csak érdek. Ha jön valaki az életembe, azonnal lelépek. Az egyetlen érve apámnak, hogy úgyse szeretek senkit, akkor meg miért nem akarom elfogadni Woo Shin-t. Számos okom van rá.
- Nem hiszem, hogy a szüleid belenyugodnának, ha te lelépnél a szerelmeddel. Nem túl bonyolult ez? Ha én a helyedben lennék, én se tudnám jobban kezelni. Ez túl nehéz… – mondta, mindezt úgy, hogy a mennyezetet bámulta, nagyot sóhajtva.
- Mindig is harcos jellem voltam, nem adnám fel. Viszont ideje mennem. Nem lenne jó, ha a többiek itt találnának. Még félre értenék. – ültem fel és félmosolyra húztam a szám. Ahogy felálltam láttam, hogy a sarkamon tapasz díszeleg. –Omo! Bekötötted, míg aludtam? Köszönöm. – szégyenlősen megnyalta a száját, nagyon aranyos volt, mikor így csinálta és ennek hangot is adtam. – Aranyos vagy mikor elpirulsz. – vigyorogtam rá, majd elindulva hátat fordítottam, de elkapta a kezem. Kérdőn néztem a szemébe, de elengedett.
- Holnap próbálunk?
- Ühm. Holnap találkozunk. – az ajtóban egy kék papucs volt nekem kikészítve, beledugtam a lábam és a kezembe vettem a cipőim. – Köszönök mindent, amit ma értem tettél. Senki nem tudott még lenyugtatni ilyenkor, de neked sikerült.
- Semmiség.
Éjfélkor csak néhány taxit lát az ember, de nem volt kedvem egyet se fogni Ah Ra lakásáig. Csoszogtam a számomra elég nagy papucsomban. A gondolataim Tae Yang körül forogtak, nem tudtam kiverni a fejemből. Ha újra születhetnék, csak átlagos ember szeretnék lenni. Még ha gondokkal is küzdenék, akkor sem kérném ezt az életet. Mindenki azt gondolja, hogy nekem könnyű és egyszerű, de ez nincs így. A láncok, amelyek fogva tartanak, túl erősek a nyakam körül. Ha apa tudná, hogy a háta mögött mit művelek, soha többet nem engedne ki a házból. Elvenné az autómat és minden jogomat az élettől. Mégis kockáztattam, mert nem tehettem mást. Hiába vágtam bele egy önálló vállalkozásba, hiába vagyok részvényes és hiába van saját vagyonom, nem tudok szabad lenni, pedig mindennél jobban szerettem volna. Talán, ha Woo Shin nem lenne, akkor nem lennék ilyen kétségbeesett. Ah Ra lakására érve, már épp mentem volna fel a lépcsőn, mikor Tae Yang futott elém.
- Ne menj fel. – mondta kifulladva és elkapta a kezem.
- Miért?
- Öhm, hogy is mondjam. – vakargatta a tarkóját. – Jae Yoon fent van.
- Ahhh! – esett le. – Akkor hazamegyek. Köszi, hogy szóltál, kellemetlen helyzetbe hoztam volna magam. – indultam el a kocsimhoz, nem akartam hazamenni, mert holnap van a szabadnapom és akkor az egész napot a családdal kellene töltenem, de nem volt kedvem vásárolni, vagy olyan tanácsokat hallgatni, hogy milyen legyen az esküvői ruhám. Azt terveztem, hogy egészen hajnalig vezetni fogok, megnézem a tengert, a felkelő napot és megpróbálom rendbe tenni az érzéseimet.
- Min Hae! – kiáltott utánam, már épp be akartam szállni, de még ránéztem a kocsi mögül. – Veled mehetek? Nem fogsz hazamenni igaz? – csak megráztam a fejem, majd elindult felém és beszállt. Némán kapcsoltam be az övem és beindítottam a motort. Ahogy kiértünk a városból a gázra tapostam.
- Hová megyünk?
- A tengerhez. Látni akarom a napot felkelni.
- Ezt most komolyan mondod? – nézett rám, de csak mosolyogtam.
- Ezt elfelejtettem mondani, mikor beszálltál, de nem akartam egyedül jönni és mivel olyan lelkes voltál, gondoltam megleplek. – vigyorogtam rá. – Meglepi! – úgy mosolygott rám, hogy egy pillanatra elfelejtettem melyik a kuplung és melyik a fék.
- Mond meg őszintén. Melyikkel veszed le a lábukról a lányokat a mosolyoddal vagy a szexi tánccal? – hangosan felnevetett.
- Mindkettővel? – kérdezett vissza.
- Hatásos… - jegyeztem meg és bentebb nyomtam a gázpedált. Imádtam vezetni, főleg ha hangos zene dübörgött a fülembe. Olyan volt, mintha szállnék. A nyári levegő a hajamba kapott a nyitott ablakon keresztül. Tae Yang majdnem táncra perdült mellettem, de egy idő után láttam rajta, hogy kezd fáradni. Egész nap táncolt, aztán buli, most meg nem hagytam aludni. Levettem a zenét, hogy pihenhessen. Nem kellett neki sok, hogy aludjon. Épp időben értem a tengerhez. Bár még sötét volt, de a horizonton világos sávban jelentek meg a nap első sugarai. Kiszálltam az autóból és nyújtózkodva sétáltam a partig. A vad hullámok a lábamnak csapódtak. Leguggoltam, hogy felvegyem az előttem heverő kagylót. Lemostam és csodálva néztem a már üres héjat. Ugyan olyannak éreztem magam.
- Hja! – fröcskölt le Tae Yang, kizökkentve a gondolataimból.
- Ne csináld. – fröcsköltem vissza nevetve. Felállt és már láttam a szándékot az arcán. – Ne! – futottam volna el tőle, de elkapta a derekam és megpördült velem, hogy beledobjon a vízbe. – Ne csináld. – hajtogattam nevetve. – Vizes leszek, nem érünk vissza a stúdióba.
- Akkor ne vágj ilyen világvége fejet, mikor velem vagy.
- Megígérem, csak tegyél le. – teljesítette a kérésemet. Mikor letett, szembe fordultam vele és megütöttem a vállát. – Képes lettél volna bedobni?
- Reggeli felfrissülés. – nevetett és a nap felé fordult. Gyönyörű reggelünk volt. Amire vágytam már szinte teljesülni látszott. Együtt sétáltunk, szórakoztunk és utaztunk. Gondolataim ellenére, ha ránéztem boldog voltam.