8. fejezet

Reggel boldogan ébredtem, annak tudatában, hogy minden helyreállt köztem és Tae Yang között. Az már kevésbé tett boldoggá, hogy mennem kellett dolgozni. Újra egy forró napnak néztünk elébe. Reggel nyolc órakor már tűzött a nap, elvakítva az utakat, ezért lehajtottam a napellenzőt. Épp a piros lámpánál várakoztam a cég központhoz közel, mikor oldalra fordítva a fejem, Tae Yang-ot láttam meg társaságban. Társasága, egy fiatal lány volt. Hosszú szőke haja a derekát érte, kecses testalkatán fekete póló és farmer volt. Ugyanúgy mosolygott rá, mint ahogy rám szokott. Elmosolyodtam, de a szívem nehéznek éreztem. Hirtelen elnevettem magam.
- Mit is képzeltél Min Hae? – mondtam magamnak, miközben a lámpa sárgából zöldre váltott. Azonnal csengett is a telefonom. A kijelzőn az „apa” felírat díszelgett.
- Azonnal jelenj meg az irodámban, ha beértél. – mondta dühös hangon, majd le is tette. Egy újabb csodás nap lesz a mai. Korán reggel mehetek a szőnyeg szélére. Gyorsan leparkoltam és rohantam fel. Utálta, ha megvárakoztatják, én meg amúgy is késésben voltam már. Kopogtam és beléptem. Woo Shin ott ült apám bal oldalán a bőrrel borított kanapén. Csendben helyet foglaltam apa jobbján.
- Egyszer kérdezem meg. – kezdte. – Az elmúlt két napban hol voltatok? Nem jöttetek be dolgozni. Min Hae, nem aludtál otthon és tegnap egy bőrönddel jöttél haza. Együtt voltatok vagy külön?
- Apa, én… - kezdtem volna, de Woo Shin közbevágott.
- Együtt voltunk. Elmentünk kicsit kikapcsolódni. Nem bánja ugye? – apa arcán diadalittas mosoly ült. Úgy vezette a velem szemben ülő, mint egy vakvezető kutya. Nem hittem el. Fintorom csak egyre szélesebb lett Woo Shin felé. Nem, hogy beleszeretek, kezdem gyűlölni őt. Pedig nem az a fajta ember vagyok, aki bárkit is tudna gyűlölni.
- Remélem, hogy hamarosan megtartjuk az esküvőt.
- Úgy tervezem. – válaszolta vőlegényem.
- Rendben. – nevetett fel. – Akkor menjetek dolgozni. – intett a kezével, s szép lassan felálltunk. Woo Shin rögtön az irodájába rohant, én meg utána. A titkárnője, ahogy meglátott, rögtön lesütötte a szemét. Szégyellte magát előttem. Nagyon jól tudta, hogy jegyesek vagyunk, mégis Woo Shin ágyában hancúrozott éjszakánként. Nem mintha ez engem annyira zavart volna, de az, hogy azt hiszik, hogy teljesen hülye vagyok, az már igen. Berontottam Woo Shin irodájába.
- Együtt voltunk? Mégis mikor? Amikor épp a titkárnődet simogattad?
- Csak nem féltékeny vagy?
- Én? – nyomtam az ujjam a mellkasomba. – Nem! – vágtam rá. – Az dühít, hogy az orránál fogva vezeted az apámat és nem veszi észre. Tervezed az esküvőt? Nyugodtan lemondhatsz róla.
- Kereken egy hónap múlva a feleségem leszel. Ha tetszik, ha nem! – ordított rám, s ezt szerintem még a titkárnő is egészen jól hallotta.
- Ne ordibálj. Nagyon sok ember figyel minket ebben az épületben. Ha nem akarod, hogy a jó híred rovására menjen, visszaveszel magadból, mert én is tudok elég hangosan kiabálni, plusz nem félek tőled.
- Jobban tennéd, ha félnél.
- Nem fogsz rettegésben tartani. Nem tudod, hogy magát az ördögöt akarod feleségül venni. Tönkreteszem az életed. – fordultam ki az irodájából. A titkárnője felpattant a székből, ahogy berántottam magam mögött az ajtót. Szívesen intéztem volna felé pár mondatot, de inkább nem csináltam cirkuszt, az én érdekemben.
El voltam maradva a papírmunkával, ezért sokáig bent voltam. Nem is beszéltem Tae Yang-al a mai próbáról, így meglátogattam Ah Ra barátnőmet, aki épp dolgozott. Lelkileg teljesen padlót fogtam, csak ledőltem a pultra és onnan motyogtam neki.
- Nem tudom mi van velem. –kezdtem fel sem nézve a karjaim alól. – Tegnap Philip meg Tae Yang, ma meg az a barom Woo Shin meg apám. Meg vagyok átkozva, ha pasikról van szó? Philip, aranyos, de már nem érzek iránta semmit. Együtt töltöttük azt az egy évet, de visszagondolva soha nem voltam szerelmes. Azt se tudom, hogy milyen annak lenni. Aztán Tae Yang úgy kiakasztott, hogy legszívesebben bőgtem volna… Úgy viselkedett velem, mint aki utál. Nem bírtam elviselni, bárhogy próbáltam rájönni, nem tudtam mit tettem. Ő meg nem mondta el, helyette elmesélte, hogy egyszer már találkoztunk, mikor lerobbant az autóm és segített nekem. Akkor nagyon hálás voltam neki. Talán a sors akarta, hogy mi tényleg újra találkozzunk. Aztán ott van Woo Shin, aki egy hónap múlva el akar venni, plusz apámat is megvezeti. Nem tudja, hogy kit akar elvenni. Tönkreteszem! – néztem fel mérgesen és az asztalra csaptam, de rögtön azután majdnem leestem a székről, annyira megijedtem. Ha nem kapja el Tae Yang a kezem, akkor a földön landolok. A szívem a torkomban dobogott.
- Hja! – kiabálásom betöltötte a kávézót. Mikor rájöttem sűrűn kértem elnézést a bent tartózkodóktól és suttogni kezdtem. – Majdnem kiköptem a szívem. Miért lopakodsz? Mióta ülsz itt?
- Rögtön utánad ült le, szólni akartam, de rázta a fejét, hogy ne tegyem.

„Hát ez baromi jó, végighallgatta az egészet.” - Sajnálom. – mondta, de nem tudtam eldönteni, hogy a tegnapit, vagy a mostanit.
- Akkor én magatokra is hagylak. – lépett el Ah Ra a pult másik oldaláról és hiába nyúltam utána rázva a fejem, vigyorogva hagyott vele egyedül. Visszatettem a fejem a karjaim közé.
- Sose tudnálak utálni. Sajnálom, hogy kiakasztottalak. Nagyon bántott valami, de már túl vagyok rajta.
- Miért nem mondod el? Csak nem szerelmi bánatod van? Láttalak reggel azzal a szőke lánnyal. Olyan szépen mosolyogtál rá.
- Reggel? – húzta össze a szemöldökét. – Ah! – jutott eszébe. – Ji Yeon egy tanítványom a stúdióban.
- Azt hittem, hogy a barátnőd… Jut eszembe, próbálunk?
- El akartalak hívni a plázába. Vennem kellene pár dolgot, de utána próbálhatunk.
- Indulhatunk. Kell egy pár cipő. – pattantam le a székről.
- Miért is nem lepődök meg? – aranyosan vigyorogtam rá, mire megsimította a hajam.

A plázába érve, vidáman ballagtunk egymás mellett, mikor rátapadtam a kirakatra. Gyönyörű cipők voltak bent. Mikor bementem, úgy éreztem magam, mintha a mennyországban lettem volna.
- Mit gondolsz? – emeltem fel egy szolid darabot.
- Szerintem jól állna neked. Tetszik.
- Akkor megveszem… - kértem a méretemben és felpróbáltam. Tae Yang mindkét hüvelykujját felemelte, jelezve, hogy tökéletes. Még vettem pár cipőt és indultunk tovább. Az egyik helyen megláttam egy inget, ami nagyon vagány volt és tökéletesen illett Tae Yang-hoz. – Gyere! – kaptam el a kezét összekulcsolva az enyémmel. Először nem merte a kezemre zárni az ujjait, de végül megtette és szorosan fogta. Ránéztem a kezünkre és boldog voltam. – Gyere. – mondtam neki ismét magam után húzva. Jó pár darabot felpróbáltattam vele, amiből meg is vettünk párat. Kifelé jövet összefutottam a bátyámmal. Gyorsan elengedtem Tae Yang kezét, de már túl későn, azt hiszem, mindent látott.
- Min Hyuk? Hát te? – dadogtam.
- Hugicám...? Mit csinálsz te itt? – húzta fel a szemöldökét, zsebre dugott kézzel.
- Vásárolok.
- És kivel is? – nézett a mellettem lévőre.
- Üdvözlöm. Yoo Tae Yang vagyok.
- Egy barátom… - vágtam rá rögtön.
- Lee Min Hyuk vagyok. A bátyja. – emelte kézfogásra a kezét. Imádtam a bátyámat, Ő volt az egyetlen a családban, aki mindig mellettem állt és ki nem állhatta Woo Shin-t. Persze ezt nem tudták a szüleink. – Anya is itt van, szerintem jobb, ha eltűntök. Ha meglát titeket együtt, akkor háború lesz otthon. Örülök, hogy megismertelek Tae Yang. Remélem, hogy találkozunk még. Induljatok, mert csak a mosdóba szaladt el.
Elkaptam Tae Yang kezét, indulásra készen, de még visszafordultam a bátyámhoz.
- Szeretlek! – emeltem a fejem felé mindkét kezem szívet formálva. Ő is ezt tette. Hátrálva mentem pár lépést, majd futásnak eredtünk. Kifulladva ültem be a kocsiba. Olyan érzés kerített hatalmába, amit még nem tapasztaltam. A szívem félt, dörömbölt, de hihetetlenül boldog voltam, ahogy a mosolygó fiúra néztem az anyósülésen. Visszamentünk a stúdióba és próbálni kezdtünk. Hihetetlen összhang alakult ki köztünk, már egy órája próbáltunk és teljesen kimerültünk, de még folytattuk. Már nem remegett a kezem, mikor megérintettem, de a szívem annál jobban dörömbölt. Megálltunk egy pillanatra. Olyan közel volt hozzám, hogy éreztem minden egyes szapora lélegzetvételét az arcomon. Csak némán nézett rám, majd összeszorította a szemeit, mintha fájna neki valami. Elengedett és hangosat kiabálva szaladt el tőlem. Lefeküdt a földre kifulladva és fehér törölközőjével takarta le az arcát. Halkabbra vettem a zenét.
- Mi a baj? – léptem felé.
- Ne gyere ide. – utasított, mire megálltam. Levettem a cipőmet és mezítláb osontam oda mellé. Letérdepeltem a lehető leghalkabban. Kézfejét a homlokán nyugtatta, míg egyik térdét felhúzva feküdt a földön. Bekukucskáltam a törölköző alá.
- Fáj valahol? – kérdeztem a folyamatosan engem figyelő fiútól.
- Fáj… - súgta, tartva velem a szemkontaktust.
- Hol fáj? Megrántottad a hátad tánc közben?
- Egészen máshol fáj. – érintette meg a mellkasát.
- Menjünk el a kórházba? Nem kellett volna ennyit gyakorolni. – ijedtem meg, de Ő csak hangosan felnevetett. – Most mi olyan vicces? Nem kellene nevetned, mikor rosszul érzed magad. Menjünk el a kórházba. – mondtam halálra ijedve.
- Jól vagyok. – mosolygott rám, majd felült.
- Biztos? – érintettem meg a vállát, de gyorsan felpattant és ide-oda ugrálni kezdett a fejét rázva. Nem értettem mi baja van. – Tae Yang? – álltam meg a háta mögött két méterre, nagyokat pislogva rá.
- Ah… - borzolta a haját. – Nem érdekel. – fordult meg gyorsan és megtette felém azt a pár métert. Tenyerét a nyakamra tette és szorosan az ajkamra tapadt. A szemem elkerekedett, nem kaptam levegőt. A gyomrom táncot járt, ajkai puha érintésétől. A vérem olyan hevesen száguldott az ereimben, hogy nem tudtam magam kontrollálni. Az ingjét markoltam, miközben viszonoztam a csókját. Mikor véget ért, nagyon sajnáltam, de Tae Yang idegesebb volt utána, mint előtte. A hajába túrt és elfordult.
- Sajnálom. Sajnálom. Én… - kezdett volna szabadkozni, én meg azt sem tudtam, hogy mi történt az előbb. – Tudom, hogy ezt nem lett volna szabad megtennem, de nem tudtam magam visszafogni. Teljesen megőrülök. Ne haragudj, elragadtattam magam, hibát követtem el. Te hamarosan férjhez mész, én meg tönkreteszem a barátságunkat ezzel. Csak… Ez a tánc, meg a mai nap… Ne haragudj.
Nem tudom, hányszor mondta, hogy sajnálja és, hogy hiba volt. De ha hiba volt, akkor miért voltam olyan boldog? Mit mondhattam volna? Egy hang sem jött ki a torkomon. Csak a vérem zaját hallgattam a fejemben, miközben a szívem olyan erősen dobogott, mintha ki akarna törni a mellkasomból. Megráztam a fejem és leültem a padlóra. Nem fogtam fel, amit mondott, csak bámultam magam elé, mint egy baba. Felnevettem, de közben a könnyeim kicsordultak.
- Min Hae? – guggolt le elém, de csak sírtam. Azt kívántam, hogy bárcsak több is lehetne köztünk, mint barátság. Kezdtem megízlelni a szerelem ízét, mikor vele voltam, de tudtam, hogy nem tehetem vele azt, mint Philip-el. – Sajnálom. Ne sírj kérlek, hogy fogok így újra a szemedbe nézni? – felnéztem rá, s láttam könnyes tekintetét. Annyi érzés kavargott bennem.
- Nem tettél semmi rosszat. – töröltem meg a szemeimet. – Egy hónap múlva úgy is elmegyek. –álltam fel. – Semmi jó nem lenne abból, ha mi ketten egymásba szeretnénk. Ne szeress belém Tae Yang.
- Tudom… Úgy lesz, ahogy te akarod… - állt fel Ő is a szemembe nézve. Rámosolyogtam, de sosem volt még ilyen fájdalmas egy mosoly. Most jöttem rá igazán, hogy mit is kezdtem el érezni iránta, s így, hogy tudtam, elviselhetetlen volt a gondolat, hogy sohasem lehetünk együtt.